Kína a Hold "sötét" oldalára készül

Peking |

<p>Eddig egyedülálló módon, a Hold túlsó, &quot;sötét&quot;, vagyis a Földről nem látható oldalán terveznek leszállást 2018-ban a kínai űrprogram irányítói - számolt be a Hszinhua hírügynökség a nemzetvédelmi kutatások állami hivatalához tartozó Hold-kutatóközpont vezetőjének nyilatkozatát idézve.</p>

A történelem első ilyen kísérletét a Csang'o 4 (Holdistennő 4) űrszondával kívánják végrehajtani - közölte Liu Csi-csung. Mint mondta, Kína már rendelkezik azzal a tudományos felkészültséggel és technológiával, amely feltétele egy effajta küldetésnek. Peking ugyanakkor kész a nemzetközi együttműködésre e területen és erről a múlt év elején több külföldi országot is értesített levélben.

Kína első Holdra szállásának időpontja 2013 decembere, és mint Liu utalt rá, a Csang'o 3 azóta is küldi üzeneteit a Földre. A Holdistennő 4 műszaki paramétereit tekintve nagyon hasonlít elődjére, de több hasznos teher szállítására lesz alkalmas. Feladata a Hold ismeretlen földtani körülményeinek tanulmányozása, vizsgálata lesz.

Más jelentések szerint küldetésének az is célja, hogy megállapítsa, a Hold túlsó oldalán található-e nagy mennyiségben nukleáris üzemanyagnak használható, kitermelhető hélium-3.

Szakértők megjegyzik, a Hold "sötét" oldalán történő leszállás azért bonyolult feladat, mert a folyamatos kapcsolattartáshoz "közvetítőként" egy a Hold körüli pályán keringő űreszközre van szükség az égitest és a földi irányítók között. A Holdnak ezen a felén található egyébként az egész Naprendszer legnagyobb krátere.

Liu arról is beszámolt, hogy a keringést, leszállás és visszatérést célul kitűző, három részből álló kínai Hold-program utolsó fejezetében tervezik a Csang'o 5-ös szonda felbocsátását. Erről azonban csak annyit árult el, hogy a kutatók még dolgoznak a fejlesztésén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?