<p>Kihalás fenyegeti az észak-amerikai kőrisek és az afrikai antilopfajok egy részét, a hópárducok azonban már nem tartoznak a veszélyeztetett fajok közé - tette közzé csütörtökön aktualizált vörös listáját a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).</p>
Kihalófélben az amerikai kőrisek és az afrikai antilopok, de van jó hírünk is
A svájci székhelyű szervezet szerint nem közvetlenül ugyan, de a klímaváltozás a hat legfőbb észak-amerikai kőrisfaj közül ötöt juttatott a kihalás szélére. A súlyosan veszélyeztetett fákat a smaragd kőris kéregrontó nevű bogár tizedeli, amely a hőmérsékletemelkedés nyomán a számára eddig túlságosan hideg területeken is megvetette a lábát.
Az Egyesült Államok gyéren lakott és városi területein egyaránt előforduló kőrisfákból baseballütőt, hokibotot, elektromos gitárt és bútort is készítenek. "A csökkenés, amely valószínűleg a fák mintegy 80 százalékát érinti, drasztikusan meg fogja változtatni a vadonban és a városi környezetben lévő fás területek összetételét" - mondta Murphy Westwood, az IUCN szakértője.
Afrikában öt antilopfaj populációja csökken drasztikusan az emberek terjeszkedése - egyebek között a mezőgazdasági termelés, a települések, az utak, a vadászat és a bányászat - nyomán. Az óriás jávorantilopnak ma már mindössze tízezer ivarérett példánya van, a Dél-Afrikában honos hegyi nádiantilop populációjának több mint fele eltűnt az elmúlt 15 évben, míg az őzantilop belépett a mérsékelten veszélyeztetett fajok kategóriájába.
Az 1972-ben veszélyeztetettnek nyilvánított hópárduc azonban ma már "csupán" sebezhető fajnak számít. A vadon élő példányok száma ma már nem kevesebb 2500-nál - a becslések szerint nagyjából négyezerre tehető - és az egyedszám sem csökken drasztikusan. A szakértők szerint azonban az új besorolás korántsem jelenti azt, hogy a faj biztonságban lenne.
A Közép-Ázsia hegyvidéki területein honos állatra továbbra is fenyegetést jelent az orvvadászat és a zsákmányállatok számának csökkenése.
"A faj esetében még mindig fokozott a kockázata a kihalásnak a vadonban, és a populáció valószínűleg továbbra is csökken, de már nem olyan mértékben, mint azt gondoltuk" - mondta Tom McCarthy, a Panthera nevű állatvédő szervezet hópárduc-programjának vezetője.
Az állatok számának növekedéséhez hozzájárul a védett övezetek számának növekedése, valamint, hogy a helyi közösségek egyre több erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy megóvják a hópárducokat a vadorzóktól.
Az IUCN vörös listáján a nem veszélyeztetett, a mérsékelten veszélyeztetett, a sebezhető, a veszélyeztetett, a súlyosan veszélyeztetett, a vadon kipusztult és a kipusztult kategóriák szerepelnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.