Ki a szükségben ad, kétszer ad!

A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek. Péld 22,9
A Johannita Segítőszolgálat – Slovakia
felhív minden segíteni kész embert, hogy
támogassa az erdélyi, életet nyomorító árvíz károsultjait.

A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek. Péld 22,9

A Johannita Segítőszolgálat – Slovakia

felhív minden segíteni kész embert, hogy

támogassa az erdélyi, életet nyomorító árvíz károsultjait.

A szlovákiai Johannita Segítőszolgálat a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend Magyar Tagozatának köszönheti megalakulását. A lovagrend az első keresztes háború idején, 1099-ben, Jeruzsálemben kezdett szerveződni, feladata az elesettek, a rászorulók, az árvák és a betegek keresztyéni istápolása. Az érdemi munkát a lovagrend segélyszervezete, a segítőszolgálat végzi. Hét kiválasztott szlovákiai magyar középiskolából évente jutalomban részesítünk egy-egy, emberségben kitűnő diákot. Ezen kívül, ez ideig két alkalommal üdültettünk gyerekeket Borzován, a Szilicei-fennsíkon.

Segítőszolgálatunk szándéka a kisebbségben élő árvízkárosult magyarok anyagi támogatása. E célból nyitottunk számlát az OTP Slovakia bankban, ahová, kérjük, adományaikat utalják a 8721021/5200 számlaszámra.

Köszönettel: Batta István elnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?