Dakka. Elsüllyedt egy komphajó tegnap Banglades délkeleti részén, mintegy 250 emberrel a fedélzetén. Az utasok nagy része aludt, amikor a baleset bekövetkezett, és vélhetően bennszorult a hajó belsejében.
Közel ötvenen tudtak a partra úszni, rajtuk kívül csak néhány embert sikerült kimenteni.
Kétszázan fulladtak vízbe
Közel ötvenen tudtak a partra úszni, rajtuk kívül csak néhány embert sikerült kimenteni. Eddig nyolc utas holttestét találták meg. Bár a szerencsétlenség partközelben történt az erős sodrás akadályozta a mentést. A komp Dakkába tartott a délkelet-bangladesi Mádáripur térségéből a Megna folyón, amikor egy hirtelen támadt viharban Csandípur közelében elsüllyedt, a főváros Dakkától mintegy 65 kilométerre délkeletre.
A bangladesi hajózási hatóságok szerint évente átlagosan ezren veszítik életüket Bangladesben kompbalesetek következtében, de az eltűntnek nyilvánítottak száma ennél jóval magasabb.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.