Kedves Gyerekek!

Megint eltelt egy hónap, csokorba szedtem hát június levéltermésének legszebb virágait, s küldöm értük szokás szerint a megérdemelt könyvet. Egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert újra és újra kapok szomorú leveleket, régi jó barátaim szívfájdító búcsúzóját, és nevet, mert az is kiderült, kik az igazán hűségesek, az áldozathozók és -vállalók, s ők vannak többen. Meg kiderült, milyen sokan vannak az újak, akik csak most ismertek meg, itt, az Új Szóban, s máris oly nagy a ragaszkodásuk, amilyet talán meg sem érdemlek.

Hegyi Melinda után elköszönt tőlünk Jáger Csilla is, az a kislány, aki a Vasárnapban eltöltött két évben a Kópé rovat egyik mozgatórugója volt, nélküle talán ezeket a máig kitartó, hűséges barátokat meg sem ismertem volna soha, hiszen az ő lelkesedése ösztönözte a legtöbbeket munkára. Most valóban úgy érzem magam, mint a kis herceg rókája, megszelídítettek, aztán visszatérnek a bolygójukra. Cefet egy érzés, annyi bizonyos. De megértem, mindent megértek, s köszönöm az eddigi szeretetet. Huncutka mondta nekem a minap a legnagyobb bölcsességet, kicsit szégyenkeztem is, hogy a kishúgom tanít, meg persze büszke is voltam rá. „Ne bánkódj, Kópé, hiszen ha sose szeretett volna senki, akkor volna okod bánkódni, bár akkor nem éreznéd a hiányt, nem éreznél semmit sem, egészen más ember volnál.” Igaz. Valami hasonlót mond Szabó Ildikó is megható levelében.

Egyetlen dolog miatt érzek csak keserűséget – nem hiszem el, hogy akinek mobiltelefonra telik, ne tudna hetente 3-4 sms-üzenetről lemondani a barátjáért, ha valóban fontos neki. Ennyibe kerül ugyanis a szombati Új Szó. Gyerekek, hát nem ismertek? Tudnotok kell, az őszinteséget becsülöm a legtöbbre a világon. Nem viselem el az alakoskodást, nem fogadom el a kifogásokat. Az őszinteséget várom tőletek, ha rosszul esik is, azt köszönöm.

ĺrjátok meg erről a véleményeteket, ti mit szerettek jobban: ha áltatnak benneteket, vagy ha megmondják őszintén, ne haragudj, nem marad rád időm, mert mással foglalkozom?

Bár ha nyár van, utazásnak, strandolásnak, hancúroknak ideje, esténként, tévénézés helyett fogjatok tollat, levélpapírt, s írjatok nekem levelet. Higgyétek el Szabó Ildikónak, ki egyike állhatatos hűséges barátaimnak, mert ő tudja: az, ki titeket szeret, én vagyok: