Panoráma

Jórészt Leövey Klára érdeme, hogy megismerhettük a reformkor légkörét

A reformkor mai szemmel nézve szinte hihetetlen szellemi pezsgésének és nemzeti összefogásának a vezetői és irányítói nagyrészt a főúri rend és a köznemesség tagjai voltak, tekintve, hogy társadalmi helyzetük és anyagi lehetőségeik számukra tették lehetővé a társadalmi és politikai eseményekre való jelentős befolyást.
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. április 9. 19:53

Mivel egy egész nemzet társadalmi-szellemi felemelkedését tűzték ki célul, lelkesen csatlakoztak hozzájuk valamennyi társadalmi réteg tagjai. A 19. században erre a legszebb példa Teleki Blanka, a magyar főnemesség egyik jeles képviselőjének modern nőnevelést szorgalmazó mozgalma, amelyet a kor legkiválóbb elméi – Kossuth Lajos, Vasvári Pál, Bezerédj István, Brunszvik Teréz – támogattak. Teleki fő segítőtársa Karacs Teréz mellett a nőnevelés szó szoros értelmében vett napszámosa, Leövey Klára volt, aki nemcsak a gyakorlati munkából vette ki részét, hanem jórészt neki köszönhetjük, hogy közelebbről is megismerhettük e nemes kor légkörét: összegyűjtötte levelezését és megírta visszaemlékezéseit, amely két emberöltővel a halála után, 1963-ban látott napvilágot, Teleki Blanka és köre címen. 
 
A magyar nőnevelés úttörője a reformkor szabad légkörébe született 1821. március 25-én Máramaros-szigeten, Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter leányaként. Édesapja 1837-ben elhunyt, mivel nem volt takarékos, az utána örökölt ősi vagyon is csakhamar elolvadt. A fiatal Klára nevelésével leginkább édesanyja foglalkozott, aki a zenében és éneklésben is kiképeztette. Fiatalkorától a művészet és az irodalom vonzáskörébe került: 14 évesen már a helyi színjátszó kör tagja. 
 
A máramarosszigeti jótékony egyesület megalakulását követően 1836-tól Leövey Klára a műkedvelői társulat legbuzgóbb tagjává vált, a színművekben ügyesen szerepelt és énekével is az egyesület vagyonát gyarapította. Az 1842–43. évi országgyűlés egész időszaka alatt báró Sztojka Imre akkori máramarosi követ pozsonyi házában vendégeskedett.
 
Ekkor kezd kibontakozni irodalmi tehetsége: színházi, irodalmi és politikai jellegű írásaival hívja fel magára a figyelmet. 
 
Teleki Blanka 1846 novemberében alapított pesti nőnevelő intézetéhez keresve sem találhatott magának megfelelőbb munkatársat: Leövey Klára lelkesen támogatja őt, tanítónőként és nevelőként egyaránt a segítségére van. A legendás nőnevelő intézetben Vasvári Pál és Hanák János munkatársa. A szabadságharc végjátékában Teleki Blankával együtt menekül Debrecenbe, ahol a sebesült honvédeket ápolják, az üldözötteket gyámolítják, a vesztett csaták után a menekülőket bújtatják, a világosi fegyverletétel után próbálják fenntartani a forradalom szellemét. Ugyanaz a sors vár rá, mint úrnőjére: 1851-ben elfogják, ötévi várfogságra ítélik, amit Kufsteinben töltött le. 
 
1859-ben szülővárosába édesanyjához tér vissza, unokatestvére, Várady Gábor házánál telepedett meg, eközben annak lányát, Gabriellát oktatja. Még tíz hasonkorú és műveltségű lánykát vettek föl, nevelőintézetet létesítettek; ez volt az elődje a később a nőegyesület támogatásával létrejött nőnevelő intézetnek, amely majd állami felsőbb leányiskolává alakult át. Az intézmény olyan sikeresen működött, hogy épületét már a következő évben bővíteni kellett. A Habsburg közigazgatás azonban nem nézte jó szemmel az iskolában folyó magyar szellemű nevelést, 1862-ben bezáratta az intézményt.
 
Az 1862. évet nagyrészt Teleki Blanka társaságában töltötte, elkísérte őt Párizsba, ahol Teleki Blanka október 23-án meghalt, de ő még tovább időzött a francia fővárosban, a De Gerando család körében. Párizsi gyermekeket tanított, majd Saint Ange-ban vendégeskedett Kiss Miklós honvédezredes és neje kastélyában. 1865-ben tért vissza Erdélybe, ahol Teleki Miksa gróf gyermekei nevelésével és tanításával foglalkozott Kendilónán. 
 
1866-ban kezdett el hivatásszerűen újságírással foglalkozni. A Máramaros című lap szerkesztője, Szilágyi István, aki Arany Jánost is írásra biztatta, indította el az újságírói pályán. Leövey nem csak a Máramarosban publikált, sok cikke jelent meg a fővárosi és vidéki lapokban is. Nyíltan vállalta az 1848-as hagyományokat, írásai többnyire visszaemlékezések a szabadságharcra. Elutasította a kiegyezést, Deák Ferenccel szemben Kossuth Lajos mellett foglalt állást. Négyszáz oldalas Emlékiratában emlékezett meg a kufsteini börtönben eltöltött éveiről. 
 
1889-ben a rohamosan fejlődő Budapestre költözött, a fővárosban a társadalmi és irodalmi élet tevékeny alakjává vált. Szellemi frissességét, tettrekészségét időskorára is megőrizte.  Kossuth halálának alkalmából, 1894-ben egy cikkében hitet tett Kossuth szellemi örökségének ápolása mellett.
A romantika kora egyik vezető nőegyéniségének életéhez hasonlóan halála is romantikusnak mondható: figyelmetlenül az omnibusz elé lépett, a döcögő jármű halálra gázolta. E tragikus baleset 76 éves korában, 120 évvel ezelőtt, 1897. április 8-án Budapesten érte. A sors úgy hozta, hogy akkor is szombat volt, mint ma.
 
Búcsúztatására a fővárosban került sor, végső nyughelye azonban a máramarosszigeti református temetőben van.
 
Emlékét több iskola is őrzi: Budapesten és Pécsett gimnáziumot, Máramarosszigeten líceumot neveztek el róla. 
 
Ozogány Ernő
Önnek ajánljuk

Manipulálhatták a Špirko elleni vizsgálatot

Összecsaptak a rendőrök és a tüntetők Budapesten

GALÉRIA: Impozáns az új Slovan-stadion

Három év börtönre ítélték Michael Cohent, Donald Trump volt ügyvédjét

Megszavazta a magyar kormány a "rabszolgatörvényt"

Női kézilabda Eb - Legyőzte Romániát a magyar válogatott

Legfrissebb galériák
Olvasta már?