Johan Calisch és Prónay Johanna házassága

– egyik feleségéhez írt levelében vigasztalta így párját és önmagát ifj. Petrőczy István kuruc ezredkapitány a vérzivataros 17. század végén, várva az idők változását, hoszszú, nehéz bujdosásából való szabadulását.

Változások az egységes, szüntelen folyamatot alkotó történelemben ugyan nem az évszázadokhoz igazodva állnak be, Petrőczy megállapításai mégsem tévesek. Hiszen valóban, ha nincs is semmi abszolút új a világon, azért minden századnak vannak a régi adottságok mellett valamilyen új, az előző század(ok)tól megkülönböztető történései és tendenciái, amelyek bizonyos fokig saját jelleget is kölcsönöznek neki. Levéltári anyagaink már az előző két fejezetben is a 18. századba vezettek bennünket, amely a török és a tatár dúlások, majd az egymást követő felkelések, szabadságharcok előző két százada után a hazai földön beállt béke és nyugalom, s ezek keretei között az idő haladtával az építkezések, a társadalmi reformok és a fellendülő művelődés évszázada lett. A főurak a békében megnövekedett jövedelmüket országépítő, tájalakító és szépítő törekvésekre fordítják. Ekkor jönnek létre nálunk a késő barokk építészet alkotásai, amelyek már nem védelmi célokat, hanem a társasági életet, a szórakozást, a kultúra és a művészetek ápolását szolgálják. A 18. század második felére díszes paloták, kastélyok, kúriák, kerti és erdei nyári lakok (tusculanumok) változtatják meg nemcsak a városok, hanem számos vidéki uradalom képét, felemelkedést hozva a gazdasági kultúra terén is. Ugyanakkor a nyugat-európai felvilágosodás eszméi behatolnak a bécsi udvarba, és Mária Terézia – ha nem lett is ez eszmék hívévé – hatásukra a hatvanas-hetvenes évektől kezdve egész sor jelentős szociális, gazdasági, társadalmi, oktatás- és nevelésügyi reformot indít el. Ezeket fia, II. József uralkodása idején továbbiak követik, s noha a józsefi reformok Magyarországon nagyobbrészt ellenkezésbe ütköznek, a nagy horderejű vallási türelmi pátense ugyanúgy, mint a jobbágy szabad költözését és pályaválasztását megadó rendelet, mégis tartós jelentőségűnek bizonyul.

A felvilágosodás magával hozza a világnyelvvé vált francia nyelv és a francia irodalom elterjedését is. Az urak és a műveltek csakhamar nálunk is előszeretettel élnek vele a társalgásban s még inkább a levelezésben. (Ezen újdonság kuriózus oldala, hogy – mintha csak francia postások vették volna át az országban a levélkézbesítést – általánossá lett a levélborítékok francia nyelvű címzése abban az esetben is, ha a bennük küldött levelek magyarul, németül vagy szlovákul íródtak.)

Petrőczy István unokája,

az 1740-ben született Johan Calisch e társadalmi és szellemi viszonyok közt kezdi meg felnőtt pályáját, s lesz majd a vallási tolerancia, a művelődés és nevelés odaadó hívévé és támogatójává. 1763-ban öccsével, Friedrichhel az uralkodónőtől útlevelet kérnek és kapnak németországi egyetemi tanulmányok végzésére. A jénai egyetemet választják, ahol főleg jogot és politikai történelmet hallgatnak.

Johan Calisch az alkatának megfelelő időben született. Ő nem az a katonatípus, mint csaknem húsz évvel idősebb Karol nevű bátyja, sokkal inkább a művelődés s a szemlélődés embere. De a Monarchia védelmében elért hadi sikereken, teljesítményeken ő is föllelkesül. Egyetemi tanulmányai elején, 1763 decemberében tisztelete jeléül a legelőkelőbb erdélyi méntelepről származó hátaslovát a kor híres hadvezérének, Gedeon Laudon bárónak ajándékozza, akinek Haydn és Mozart is egy-egy zeneművet ajánlott.

Egyetemi éveikben Johan és öccse utazásokat tesznek, és érintkezésbe kerülnek magas körökhöz tartozó személyiségekkel is. 1765 októberében kelt, anyjához írt levelében Johan beszámol arról, hogy jóakarójuk, Joseph de Kaunitz gróf szerette volna őket bemutatni a weimari hercegi udvarban. De ők úgy döntöttek, hogy – ha anyjuk megengedi – inkább majd a hercegnő születésnapi ünnepélye alkalmából teszik tiszteletüket Weimarban, a velük tanuló többi főnemes ifjúhoz hasonlóan. Nagyon valószínű, hogy a jénai egyetemi éveknek köszönhető – no meg Johan sokoldalú művelődési érdeklődésének – az a nálunk feltehetően egyedülállókultúrtörténeti lelet, egy tízlapnyi, „Rövid, de alapos útbaigazítás az angol táncírásba, amelyben ennek a nélkülözhetetlen művészetnek alaptanai foglaltatnak” címet viselő táncjelírás-töredék, amelyre Johan ifjúkori kézírásában akadtam rá a Zay-levéltárban őrzött hagyatékában.

Az egyetem elvégzése után Johan hazatér anyjához és testvéréhez a sziléziai családi birtokra. 1775-ben, négy évvel anyja halála után megérik benne az elhatározás, hogy lemond sziléziai örökségéről, s az egyik felső-magyarországi családi birtokon teremt magának otthont. 1775 novemberében és decemberében a Magyarországhoz fűződő régi kapcsolatai fölelevenítése s az újbóli tájékozódás céljából utazásokat tesz a Felföldön. Amint arról húgának, a Zay Péter feleségeként már Ugrócon élő Ludovikának beszámol, útiterve Kassa, Eperjes, majd visszatérőben a Szepességben élő ismerőseinek a meglátogatása. Kassán nagyon jól érzi magát. Sokkal kellemesebb és szebb, mint Teschen – írja húgának –, s megtalálható benne szinte az egész felföldi főnemesség. Sok új ismeretségre tett szert. Lányos anyáknak is bemutatják. Az erdélyi Vas gróf például összeismertette őt Máriássy Miklósnéval és lányával. „... a lány a legkevésbé sem szép – ad róla képet Johan Ludovikának küldött híradásában –, németül beszél és francia nevelőnője van, az apja után 44 ezret kap, az anyja után is sokat remélhet.” Neki azonban a valahol a visszafelé vezető úton megismert idősebbik Okolitsányi lány nyerte meg a tetszését. „Csak azt mondhatom Neked – összegezi december 31-én Ludovikának útja eredményeit –, hogy nem közömbösen térek meg Felső-Magyarországról.” Ami pedig a szívbéli dolgot illeti, egy, tán a kor szentimentális irodalmából vett szentenciára utal: „Jó tanítást kaptam egy szavahihető hölgytől...: „Szem szévnek (=szívnek) talmatsa, és szév szemnek tanatsa” – idézi a maga kissé németesen magyar kiejtésében. Nem nagy idő múltán Johan Calisch tervei valóra válnak. Otthona lesz a felföldi bicsicei kastélyban, ott, ahol egykor szülei kezdték meg házaséletüket.

Családot is alapít,

de nem az említett Okolitsányi lánnyal. Majdani hitvestársa, Prónay Johanna, az ő döntő magyarországi utazásai idején még ifjabb Jeszenák János királyi tanácsos felesége, s telente a valamelyik pozsonyi Jeszenák-házban, nyaranta valamelyik csallóközi kastélyukban él férjével, akivel 1770-ben házasodtak össze. Mindketten ismert nemes családok sarjai. Johanna apai ősei, a tótprónai Prónayak Túróc vármegye legrégibb nobilis családjai közé tartoztak. Apja, I. Gábor, királyi tanácsos a maga korában jeles jogász, táblaügyvéd volt. Anyja, Róth Éva királyfalvi Róth Jánosnak, a Caraffa által 1687-ben Eperjesen, koholt vádak alapján megkínoztatott felföldi protestáns urak egyikének az unokája.

A Jeszenákok Temes vármegyéből kerültek a Felföldre. Ifj. Jeszenák János apja, királyfiai Jeszenák I. Pál a fivérével, id. Jeszenák Jánossal együtt koruk legkeresettebb jogtudósai közé tartoztak, s kitűntek a művelődés és protestantizmus patrónusaiként is. Jeszenák Pált a Habsburg leányág trónöröklési jogának országgyűlési elfogadtatásában szerzett érdemeiért VI. Károly Pozsony megyében királyi adományokban részesítette. (A későbbi századokban a Jeszenák családnak is voltak mártírjai: Pál dédunokáját, IV. Jánost az 1848-as szabadságharcban forradalmi biztosként való részvételéért 1849-ben kivégezték; az ő Gizella nevű lányától származott le a 20. század elején gróf Esterházy János, a tragikus sorsú politikus.)

Ifj. Jeszenák János apai örökségként bírta a majorházi, hideghéti stb. csallóközi birtokokat, amelyeken – főúri kortársait követve – nagyszabású építkezésekbe bocsátkozott. Egy egykorú kéziratos összeírás szerint az 1770-es években csak Majorházán 12 különböző épület és létesítmény állt a birtokon, köztük a kastélyon kívül három szép nyári úrilak, alkalmazottak házai, impozáns gazdasági építmények, díszkert, kutak sora. (Néhány ingatlannak az öszszeíráson feltüntetett értéke: a kastélyé 13 000 forint; a nagy kasznárházé 6000 forint; a sajtos házáé, a végében elhelyezett tehénistállókkal 1000 forint; a nagy szénás pajtáé 1000 forint.) Az építmények létrehozásához, újraalakításához Prónay Johanna is hozzájárult a házasságába szüleitől vitt 21 ezer forinttal.

A házaspár azonban nem sokáig élvezhette széppé varázsolt birtokait. Ifj. Jeszenák János 1777. február 16-án meghalt. Johanna a férje halála utáni örökösödési egyezkedések során lemondott sógora, II. Pál javára mindennemű ingó és ingatlan vagyonról, s ennek fejében sógora 60 ezer forint özvegyi jussal, a házasságába vitt 21 ezer forint visszatérítésével és mint a házasságából származó Johanna nevű gyermeke tútorát, évi járadékkal elégítette ki. Johanna viszszatért anyjához Tótprónára, ahol kislánya nemsokára meghal. A gyászév letelte után lép házasságra az akkor már egy-két éve a szomszéd megyében, Bicsicén lakó s korábbról is ismert Johan Calischsal. Hogy ismeretségük miként lett házassággá, arról egy, a Johanna levéltári hagyatékában föllelt, latin–olasz „Missilis Amorosae”, azaz

„Szerelemes levelek”

föliratú és Johan leveleit tartalmazó iratcsomó nyújt közvetlen képet. Noha ezek a levelek csak Johan megnyilatkozásai, érzékelhető belőlük Johannának a Johanétől némileg eltérő magatartása is. Míg Johan teljesen, szinte gyermekien kitárulkozik ebben a kapcsolatban, Johanna egyfajta visszafogottságot és óvatosságot tanúsít. Az első hódoló vallomást egy szál virág kíséretében 1777. szeptember 1-jén küldi Johan Prónára. Ez fordításban így szól: „Nagyságos Kegyes Tanácsosné Asszony! Van szerencsém egy virággal – amely az évnek ebben a szakaszában ritkaságnak számít – tisztelgésemet tennem. Jóllehet, ez csak egy apróság, én mégis nagyra becsülöm, mert megadja nekem azt a kellemes alkalmat, hogy Nagyságodnak távollétemben is bizonyítsam odaadásomat és hódolatomat, amellyel mindörökre maradok Nagyságodnak alázatos szolgája, Johan v. Calisch báró. P. S. A Nagyságos Mama kegyeibe ajánlom magamat.” (A levél díszes borítéka természetesen franciául címzett.) Johan egy kései visszaemlékezésében fölidézi e levelét, s megjegyzi, hogy a virág rózsaszál volt, s hogy miután délelőtt a levéllel együtt elküldte Prónára, délután már maga is odautazott. De a boldogító igent, ami egyúttal a mama beleegyezését is jelentette, csak október végén kapta meg Johannától, aki egyébként sem válaszol Johan sűrű egymásutánban küldött leveleinek mindegyikére, s különösen nem válaszol gyorsan és hosszan, ahogy Johan várja. Johan azt szeretné, ha minden ismerőse részt venne boldogságában, de tiszteletben kell tartania Johanna kívánságát, hogy tekintettel a gyászévre jegyességüket nem hozzák nyilvánosságra. „...tehát gondolatban magam gratulálok magamnak, s az örömtől teljesen felüdülök” – engesztelődik meg Johan egyik levelében. 1778. február elején végre megtudja, hogy az általa olyanynyira várt esküvőt (s a hallgatás feloldását) Johanna 1778. február 18-ra tűzte ki. Egy évre rá, 1779. február 23-án Johanna anyjánál világra hozza egyetlen gyermeküket, Marie-t, a Calischok utolsó magyarországi leszármazottját (és Petrőczy István dédunokáját), aki majd a házasságában vissza fog térni a Zay-törzshöz, amelyből Petrőczy- és a Calisch-elágazások mintegy kétszáz és száz évvel korábban kisarjadzottak.