Jogosan játszott Saláta és Dobrotka a DAC ellen? - megtudhatja a csütörtöki Új Szóból

<p>A csütörtöki Új Szóból megtudhatják, hogyan tekint a lakosság a húsz évvel ezelőtti rendszerváltásra, kik a rendszerváltás győztesei és vesztesei?</p>

Arról is olvashatnak, hogy alacsony részvétel várható a hétvégi megyei választásokon: lapunkból kiderül, ez mely pártoknak kedvezhet.

A munkahivatalokban kitöltendő nyomtatványokon szerepel „nemzetiség” rubrika is, az Új Szó utánajárt, hogy ezt az adatot nem kötelező megadni.

A régió rovat a terjedő  influenzával foglalkozik, az Érsekújvári járásban és Kassán is iskolákat kellett bezárni, s több kórházban látogatási tilalom van. Bár a H1N1-et az említett térségek egyikében sem mutatták ki, a szakember azt tanácsolja, aki csak teheti, oltassa be magát.

A sportrovatban arról olvashatnak, a DAC beadványt nyújtott be a Ligás Klubok Uniójához, hogy vizsgálják meg, jogosan játszott-e két Slovan-játékos, Martin Dobrotka és Saláta Kornél a DAC–Slovan bajnoki mérkőzésen.

Csütörtök lévén jelentkezik Börze mellékletünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?