Jelentkezett az első Hold-turista

SpaceX
Los Angeles |

A SpaceX amerikai űripari vállalkozás szerződést írt alá első magán ügyfelével a Hold-körüli utazásról. 

Az útra azonban még éveket kell várni, mert a szállítójárművet, a Big Falcon Rocket (BRF) szuperrakétát még fejlesztik.

Mindeddig 24 ember járt a Holdon vagy a közelében, az utolsó, 1972-es NASA-misszió, az Apollo-17 óta senki sem.
 
A társaság nem közölte, hogy ki fizetett be a Hold-körüli utazásra, Elon Musk cégfőnök azonban egy japán zászlóval jelezte az üzenőportálon, hogy japán utasról lehet szó. Sokan ebből azt következtetik ki, hogy az első utas Enomoto Daiszuke 47 éves japán üzletember lehet, aki korábban közölte, hogy az első ázsiai űrturista akar lenni, és e már kiképzésen is részt vett a Moszkva melletti Csillagvárosban.

A SpaceX 2017 elején bejelentette, hogy 2018-ban két utast visz Hold-körüli utazásra Falcon Heavy rakétájával, erre az útra azonban nem kerül sor.
 

A minden korábbi rakétánál nagyobb teljesítményű BFR a tervek szerint egyesíti magában a rakétát és az űrhajót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?