Ismét tinédzser lett Európa legidősebb embere

London |

<p>Ismét tinédzser lett Európa legidősebb férfiúja, a brit Henry Allingham.</p>

Az I. világháborús veterán ugyanis 113 éves lett, és így - amint az ünnepi alkalomról vasárnap beszámoló The Observer kiemeli - életében másodszor nevezheti magát tininek.
    A tinédzser kormegjelölés ugyanis a 13-19 év közöttieket illeti meg, mivel az angol nyelvben a tizenháromtól tizenkilencig terjedő számsor tagjai "-teen" végződésűek; innen a kamaszkorúak - és valamivel ritkábban a 113-119 évesek - világszerte elterjedt elnevezése.
    Henry Allingham egyike az I. világháború még élő két brit veteránjának, egyben a legidősebb férfi egész Európában.
    Ő a brit királyi légierő (RAF) utolsó, még életben lévő alapító tagja is. Elmondhatja magáról, hogy három évszázadban élt, és hat brit uralkodót szolgált. Amikor született, még Viktória királynő ült a trónon, és már 30 éves volt, amikor az idén 83 esztendős II. Erzsébet királynő világra jött.
    Születésnapján, egyben második tinédzserkorának kezdetén - családtagjain kívül - az RAF és a királyi haditengerészet képviselői is felköszöntötték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?