Ismét hányja a tüzet az Etna

Róma. Szombat éjjel először 3 óra 50 perckor földrengések jelezték, majd a vulkán északi oldalán néhány helyen feltörő láva egyértelművé tette: az Etna felébredt.

A lávafolyam egyelőre nem fenyeget lakott településeketReutersRóma. Szombat éjjel először 3 óra 50 perckor földrengések jelezték, majd a vulkán északi oldalán néhány helyen feltörő láva egyértelművé tette: az Etna felébredt. Az Etna, Európa legmagasabb vulkánjának három központi krátere több mint háromezer méter tengerszint feletti magasságban található, ám lejtőin ennél jóval lejjebb is találunk vulkáni kúpokat. A vulkán utoljára 2001 júliusában rémítette meg a szicíliaiakat, ám a mostani még erősebb kitörésnek ígérkezik.

A láva egyelőre nem fenyeget lakott településeket, viszont várhatóan komoly károkat okoz a vulkán északi oldalán elterülő síparadicsomban. Két szálloda a hatalmas hőtől még azelőtt lángra kapott, hogy elérte volna őket a lávafolyam. A szálloda vendégei még idejében elmenekültek, s ugyanezt tették az Etna tevékenységeit megfigyelő vulkanológusok.

A kitörés még koránt sincs enyhülőben, a vulkán oldalán kilenc vulkáni kúp, úgynevezett parazitakráter ontja magából a forró lávát.

A kilövellt hamu hatalmas fekete felhőként tornyosul a vulkán fölött, s még Siracusából, illetve Taorminából is látható. A láva a központi kráterből több száz méternyi magasságba szökik fel.

A hatóságok négy helikoptere folyamatosan pásztázza a környéket, ugyanakkor már elkezdték megtisztítani az utak a hamutól.

Egy hegyi faluba, Zafferana Etnae-be egy mára tervezett ünnepség miatt korábban számos turista érkezett, ám az események miatt a falu vezetése azonnal elrendelte a vendégek hazatérését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?