Ilyen temetést még sose láttam

A Westminster-palota nagycsarnokában az anyakirályné ravatala előtt négy nap alatt több százezer ember rótta le kegyeletétTASR-felvételA tömegtájékoztatási eszközöknek köszönhetően a szlovákiai polgárok is figyelemmel kísérhették a temetést, a szertartás részvevőjeként, a helyszínen ön azonban másként élte meg e szomorú eseményt. Elmesélné, alelnök úr?

A temetés rendezői, illetve a protokoll vezetői elmondták, hogy a nagyobb országok részéről nagy lobbizás folyt, szerettek volna kettőnél több helyet kapni, de ezt senkinek sem sikerült elérnie. Előttem Johannes Rau német köztársasági elnök és nagykövete ült, mellettük a finn államfő a feleségével, és a finn nagykövet már nem fért be. Mellettem a horvát belügyminiszter és nagykövet, a másik oldalon, a mi nagykövetünk mellett a bolgár miniszterelnök foglalt helyet, aki a Coburgok leszármazottja, tehát ő más ágon is érdekelt volt. A harmadik sorban voltunk, míg Bush asszony, Kofi Annan és számos köztársa-sági elnök az elsőben kapott helyet. Ha lehet egy temetésről azt mondani, hogy szép és hatásos volt, akkor ez az és méltóságteljes rendezvény volt. Utólag megnéztem az összefoglalót a televízióban, és az igazat megvallva a tévénézők legalább tízszer annyit láttak a ceremóniából, mint mi. Már a Westminster-apátságban ültünk, amikor a menet a dómba érkezett. Személyesen éltük át az emberek reakcióit, amint tapssal üdvözöltek bennünket, az utcákon – a nem éppen kedvező időjárás ellenére – rengeteg ember tartózkodott. Látszott rajtuk, hogy mélyen átélik az eseményt. Néhányan már éjjel elfoglalták helyüket, hogy minél többet lássanak. A szertartás gördülékeny volt, a főpapok szép angolsággal beszéltek, és hangjukon érződött az áhítat. Az énekek és az orgona csodálatos hatást váltott ki, az apátságnak jó az akusztikája. A körülöttem ülők mindannyian meghatódtak. Mi a koporsótól hat–hét méterre, balra voltunk, a királyi család és a meghívott uralkodók velünk szemben ültek.A szertartás nagy részét az elhunyt királyné előre megtervezte. Ez mennyire érződött?

Nagyon. Nagy-Britanniában az ilyen temetésnek hagyománya van. A királyi család körül van egy csomó nemesi rangú személy, akinek több generáción keresztül megvan a feladata, hogy milyen helyzetben mit csinál a király körül. Most is tették a dolgukat. És látszott rajtuk, hogy erre büszkék is. Amikor bejöttek a királyi gárda idős tagjai, attól tartottam, hogy valamelyikük összeesik, némelyikük a hetvenen is jócskán túl van. Mégis végig büszkén álltak piros egyenruhájukban. Ugyanígy a testőrök, a szolgáló személyzet, és sírtak, talán ők élték át legmélyebben a temetést. Károly herceg szemében könnyek voltak, és a két fiúra, a királynőre is rá volt írva a megilletődöttség. Külön élmény, hogy ilyen közelről először láttam a koronát. Hat évvel ezelőtt a múzeumban, amikor megtekintettem, messze nem volt olyan szép, mint most, és a fényképek vagy a televízió nem adja olyan jól vissza a drágakövek csillogását. Szinte kihívóan sok drágakővel díszített és gyönyörűen fénylett, valódi ékkő volt a koporsón. A templomban legalább harminc kamerát szereltek fel, de egyetlen operatőrt sem engedtek be. A templom mögött húsz közvetít# kocsi állt, minden távirányítással, diszk-rét módon működött......gondolom, nemcsak a szertartás zavartalansága érdekében, hanem biztonsági okokból is. Számos befolyásos személyiség volt jelen, és a korona sem elhanyagolható érték. Az óvintézkedésekből a vendégek mennyit vettek észre?

Velünk szemben diszkrétek voltak, de kétségkívül szigorították a biztonsági intézkedéseket. A nagykövet úr diplomatakocsijával mentünk, két ellenőrzési poszton haladtunk át, még a kocsi alját is átvilágították tükörrel, bár ottani diplomataautó volt. Engem mint legmagasabb rangú személyt nem szállítottak ki, de a sofőrt és a nagykövetet ellenőrizték. Az ellenőrzési posztokon egy számozott azonosító lapot is le kellett adni. Ezután egy előre elkészített útvonalon vittek be minket az apátságba, ott is sok biztonsági ember állt.Tolmácsgépek voltak?

Nem, és amikor beléptünk a katedrálisba, a protokollfőnök azonnal megkért minket, hogy a mobiljainkat kapcsoljuk ki, sőt a szertartás kezdete előtt húsz perccel erre még egyszer mindenkit figyelmeztettek. Tehát se mobil, se fordítógép nem volt, mert az angolnylev-tudás alapvető követelmény ilyen helyeken, és akinél ez esetleg problémt okozhatott, azért volt a másik hely a nagykövet részére, hogy szükség esetén tolmácsolhasson. Nem volt olyan érzésem, hogy az angol nyelvvel bárkinek is problémája lett volna.A temetés után a vendégek fo-gadáson vettek részt. Ez mennyi-re illett a szertartáshoz?

A fogadásra a külügyminisztériumban került sor. Itt kifejeztük részvétünket a külügyminiszternek, de már másról is szó volt. A nagykövet úr bemutatott a miniszter úrnak, aki miután megtudta, hogy Szlovákiából vagyunk, azonnal elmondta, hogy júniusban jön Szlovákiába, illetve Mikuláš Dzurindát meghívták Londonba.Ekkor nyújtotta át az arannyal díszített bőrtokba helyzett részvétnyilvánító levelet is?

Nem, erre még a szertartás előtt, a hivatalos portokolláris rész során került sor a parlament legrégebbi részében, ahol a koporsó is volt. A külügyminisztériumban már politikáról is szó esett. Alkalmam volt beszélni a brit külügyi tárca öt legmagasabb beosztású emberével: a miniszterrel, két államtitkárával és azok helyetteseivel. Húsz másodperc után egymástól függetlenül mindannyian azt kérdezték, hogyan látom a választásokat és az új kormány megalakításának a lehetőségét Szlovákiában. Tehát a temetés ellenére annyira jelen volt az aktuális politika, hogy Szlovákia nevének a hallatán mindenkinek a választások és az új kormány jutott az eszébe. A fogadáson mivel vendégelték meg önöket? Az étrend mennyire volt szertartásos?

A fogadást már az állam vállalta magára, mert a királyi család folytatta az útját Windsorba, mi oda már nem mentünk el. A minisztériumban nemzetközi ételekből összeállított, gyönyörű teremben tálalt ebéd, óriási választék volt. A pezsgőtől kezdve a borokig mindenféle italt kínáltak, étekként nemcsak európai, hanem ázsiai különlegességeket is felszolgáltak, hiszen rengetegen érkeztek a Brit Nemzetközösség országaiból, Ázsiából, Afrikából, Ausztráliából, Új-Zélandról. Ott volt mindenki, aki valahogyan kapcsolódik a brit koronához. Nem igazán az evés-ivás volt a lényeg, hanem hogy sok emberrel lehett találkozni, és hogy felvonult a tárca teljes vezérkara, ami nagyon ritka. Kellemesen meglepett, hogy az egyik, Közép-Európával foglalkozó helyettes államtitkár magyarul köszönt nekem. Annak idején az egyetemen ugyanis magyar barátai voltak, ismeri Magyarországot, 1989–90-ben Erdélyben is volt, de Szlovákiában még nem járt. Összességében véve milyen benyomást hagyott önben az anyakirályné temetése?

Minden tekintetben felejthetetlen élmény, és bár szomorú esemény volt, elmondhatom: én még ilyet nem láttam.