Ikrek – barátok vagy versenytársak?

Annak ellenére, hogy az ikrek a kezdetektől együtt fejlődnek-nőnek, mégis számos ikres családban egyáltalán nem uralkodik béke a gyerekek között. Sok esetben az ikrek nehezebben jönnek ki egymással, mint az eltérő korú testvérek.

Még az egypetéjű ikrek között is egyértelmű – akik pedig úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás –, hogy a természetük merőben eltér egymástól. Kiskorukban még együtt játszanak, az iskolában talán kisegítik egymást, ha felelni kell, de szép lassan kiderül, hogy ők (ketten, hárman, esetleg négyen) sem mindenben egyformák, ugyanakkor nehezen tudnak elszakadni egymástól. Az egyik német magazin két nővér esetét mutatta be: az iskolában kezdődött köztük a versengés, ami végül oda vezetett, hogy a két testvér ma már szinte gyűlöli egymást. A másik cselekedete csak dacot váltott ki belőlük, csak azért is az ellenkezőjét tette az egyik, mint amit az ikertestvére. Egyikőjük már az iskolában jobb tanuló volt, ügyesebb és talpraesettebb, s ez a másikat anynyira zavarta, hogy azóta is nehezen boldogul az élet más területein.

Fontos a nevelés

A szülők gyakran hasonlítgatják egymáshoz a gyerekeket, s jó példaként állítják az egyiket a másik elé, akit viszont ezzel csak megbántanak, esetleg sündisznóállásba kényszerítenek. Gyakran kedvesebbek ahhoz, amelyik könnyebben nevelhető, a természete jobban hasonlít a szülőkére, magatartása inkább megfelel a vágyaiknak.

Hátrány lehet a túlságosan szoros kötődés, a közelség. Az ikrek ismerik egymás legbensőbb titkait, gyöngéit. Mindent tudnak egymásról, ezért az átlagosnál sebezhetőbbek. Úgy érzik, szinte összenőttek a másikkal.

Mit tehet a szülő, ha az ikrek közt békét szeretne?

Fogadtassa el velük, hogy bármennyire hasonlítanak is egymásra, azért nem egyformák. A testvér nem jobb, nem rosszabb – csak más. Ő is önálló egyéniség. Bizonyos dolgokat az egyik tudhat jobban, de mást a másik, akár jól ki is egészíthetnék egymást, ha segítenének egymásnak.

Próbálja meg elérni, hogy az ikrek elfogadják önmagukat, minden hibájukkal és erényükkel együtt! Minél nagyobbak, annál inkább megértik: amíg lekicsinylik a saját képességeiket, addig erősen sebezhetőek. Az önbizalom olyan, akár a jó védőöltözet. Ez érvényes a felnőtt ikrekre is. (nana)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?