Húsz év után megtalálta szüleit egy négyévesen elveszett fehérorosz lány

család illusztráció
Minszk |

A belorusz hatóságok szerint csoda, hogy ilyen hosszú idő után sikerült megoldani egy eltűnési ügyet.

A kis Julija Viktorovnát 1999. október 1-jén, a Minszk és Oszipovics közti utolsó esti helyközi vonaton vesztették el szülei, akik két napon át tűvé tettek minden környékbeli állomást, hasztalanul. A hatóságok is nagy erőkkel keresték a négyéves gyermeket, de a kutatás nem hozott eredményt.

Nemrégiben Oroszországból jelentkezett a belorusz hatóságoknál egy fiatalember – az immár felnőtt lány egy barátja – azzal, hogy ismer egy intézetben, illetve nevelőszülőknél felnőtt nőt, aki talán azonos lehet azzal a lánnyal, akinek eltűnéséről az interneten kutakodva szerzett tudomást.

A nő töredékesen emlékezett gyermekkorára, bátyjára és nővérére, valamint arra, hogy 1999-ben a rjazanyi pályaudvarról hozták el. Julija hasonlítani látszott az egykori fotón szereplő kislányhoz, végül a DNS-vizsgálat is megerősítette, hogy a két évtizede elveszett lány került elő.

A belorusz hatóságok szerint "csoda", hogy ilyen hosszú idő után sikerült megoldani egy eltűnési ügyet.

Mint kiderült, annak idején ott követett el mulasztást a belorusz rendőrség, hogy csak fehérorosz területen kereste az eltűnt gyermeket, Oroszországban nem köröztették a kis Juliát.

A hírekből nem derül ki, hogyan szakadt el szüleitől a lány és miként került Oroszországba, a távoli Rjazanyba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?