Horoszkóp szombatra

<p>Ha Ön a Skorpió jegyében született,&nbsp;hűséges és odaadó típus, most mégis elbizonytalanodik, mivel váratlanul felbukkan régi szerelme és találkára hívja. Horoszkóp szombatra.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Jó a közérzete, ugyanis párkapcsolata úgy alakul, ahogy szeretné. S egyre inkább érzi, hogy ő az, akivel le tudná élni az életét. Munkahelyén is kiveszi részét a teendőkből, sőt az ön kreativitásával számol a felettese, mert tudja, ha ön valamit elképzel, eltervez, az csak tökéletes lehet. A hétvégét is erre a projektre szánja! Bika (IV. 21.–V. 21.)Mindent elkövet, hogy kedvesével rendeződjenek a dolgai, sőt, hogy szerettei ismét elfogadják őt. Ezt nehéz lesz kivitelezni, de talán nem lehetetlen. Egyre elhivatottabb és állhatatos a munkájában, éppen ezért hajlamos túlzásba vinni a dolgokat. Nem ártana kis időt a pihenésre, feltöltődésre is szánnia! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Bár eddig is a szavak igazi művésze volt, de most még önmagán is túltehet. Mézesmázos, nyájas szavaival szinte mindenkit sikerül levennie a lábáról. Olyan munkát végezhet, amit szeret, s ezt kevés ember mondhatja el magáról. Vigyázzon jobban az egészségére, nehogy az ünnepekre ágynak dőljön!  Rák (VI. 22.–VII. 22.)Nem kellene állandóan ellenkeznie a főnökeivel, bár a megalkuvás sem mindig jó megoldás, de tudja, hogy a végén úgyis ön húzza a rövidebbet. Okosabb lenne már mindjárt az elején számolni a változásokkal. Amennyiben külföldön tölti az ünnepeket és még szingli, megtörténhet, hogy ott talál önre a szerelem.  Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Megnyugodott, ugyanis sikerült mindent elrendeznie az ünnepek előtt. Munkahelyén a fontos dolgokat elvégezte. Családi körben tervezi az ünnepeket eltölteni, ugyanis nyugodtan szeretne pihenni és élvezni szerettei társaságát. Ne hagyja, hogy bárki keresztülhúzza terveit! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Kapcsolata kedvesével már szinte hihetetlenül tökéletes. Ennek ellenére önnek hinnie kell párjában, és mindenképpen engedje el füle mellett a pletykákat. Munkahelyén már sajnos nincs ilyen szerencséje, de ne keseredjen el. Mindez csak átmeneti állapot. Most inkább készüljön az ünnepekre! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Párkapcsolatára az állandó változás jellemző, ami nem a legjobb megoldás, ugyanis a vége érzelmi kiégés lehet, s ezt ön sem akarja! Nem leli örömét munkájában, viszont a hobbiját élvezi. Érdemes lenne ez utóbbira koncentrálnia, hátha sikerül azon a területen elhelyezkednie. Keresse a lehetőségeket! Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Hűséges és odaadó típus, most mégis elbizonytalanodik, mivel váratlanul felbukkan régi szerelme és találkára hívja. Ha fontos önnek jelenlegi partnere, nem kellene elmennie a titkos randira! Főnökeit munkája elismeréséül karácsonyi ajándékként előléptethetik, vagyis az álompozíciót végre megkaphatja!  Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Riválisaival kénytelen szövetkezni, mivel közös projekten kell dolgozniuk. Ez mindannyiuk hasznára válhat, ugyanis lehetőséget kapnak arra, hogy ez a kapcsolat hosszabb távon működjön, kölcsönösen segítsék egymást a későbbiekben. Természetesen anyagi haszna is lehet a dolognak. Bak (XII. 22.–I. 20.)Néha jólesik a romantikus lendület, sőt még a féltékenykedés is. Azonban, ha gyakran érezzük mindezt, akkor hamarosan fárasztó és bosszantó lehet. Ezt kellene tisztáznia kedvesével! Az ünnepekre beindult a vállalkozása, ezért több időt kellene vele foglalkoznia, főleg most, hogy nyereségessé kezd válni.  Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Felgyülemlett önben a sok igazságtalanság, keserűség. Haraggal a szívükben elrontanák egymásnak az ünnepeket, s ezt egyikük sem akarja. Ezért itt az ideje, hogy megbeszéljék párjával a problémákat és megbocsássák egymás hibáit. Szeretteik örömmel fogadnák a nagy kibékülést!  Halak (II. 20.–III. 20.)Sajnos ismét szüksége lesz kompromisszumkészségére. Kedvesével a viták legtöbbször az anyós, após miatt robbannak ki, ami viszont nem használ kapcsolatuknak. Bízzanak egymásban és hagyják, hadd mondjon mindenki, amit akar, de meghallaniuk már nem muszáj! Főleg nem vitatkozni miatta! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?