Horoszkóp szombatra

<p>Ha ön a Mérleg jegyében született, uralkodó bolygója sok kellemes élményt kínál önnek. Szerelmi sikerekre is számíthat. Horoszkóp szombatra.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Mivel tele van energiával, nyugodtan tervezhet erőn felül, mivel most szinte végtelenek a tartalékai. Lelkesedése kihat a környezetére is. Ugyanakkor, ami az anyagiakat illeti, legyen körültekintő, mert váratlan kiadásokra számíthat, bár ön az ilyen esetekre is előre gondol, tehát van miből pótolnia. Bika (IV. 21.–V. 21.)Lehetősége lesz előnyös vásárlásra, amit mindenképpen ki kell használnia. Tisztában van azzal, hogy nem kell két kézzel szórni a pénzt, mert nincs az a sok, ami el ne fogyna, viszont ésszerű, ha az alkalommal él az ember. Lehetősége lesz változtatni az életmódján is, elsősorban étkezési szokásain. Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Míg ismerősei, barátai nyaralnak, ön könnyedén kereshet pluszpénzt, vagy egy jól fizető álláshoz juthat, mert éppen jó időben volt jó helyen. Ideje lenne rendeznie egy régóta húzódó ügyét, mert ha ezt sikerül lezárnia, megnyugszik és koncentrálhat a következő terveire, feladataira!  Rák (VI. 22.–VII. 22.)Vigyázzon, mert egy meggondolatlan vita során könnyen felfedheti féltett titkát, vagy olyan pletykába keveredhet, aminek természetesen nincs alapja, mégis sok problémát okozhat önnek, és sokáig nem tud tőle megszabadulni. Ezért ajánlatos, ha megfontoltabban viszonyul a dolgokhoz!  Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Szakmailag több esélye lesz és azt otthonát érintő lehetőségeket sem szabad majd kihagynia, de nehogy a bőség zavara lustává tegye. Nem lenne okos dolog, ha hagyná elmenni maga mellett a szerencséjét. Ez az alkalom ugyanis egyszeri és megismételhetetlen. Tehát ha most nem lép, lehetősége már nemigen lesz rá! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Nyugalom veszi körül, s ezáltal alkotókedve is fokozódik. Viszont napirendre kerülhet egy régi mulasztása, de emiatt nem érdemes méltatlankodnia, mert ezúttal simán le tudja zárni az ügyet, s megszabadul a lelkiismeret-furdalásától, s a kellemetlen intrikusoktól, akik zsarolni próbálták.  Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Uralkodó bolygója sok kellemes élményt kínál önnek. Szerelmi sikerekre is számíthat. Viszont ne hagyja, hogy pénzügyi viták rontsák el a hangulatát. Legyen nagyon elővigyázatos és alaposan őrizze értékeit, mert figyelmetlenségére most nagyon ráfizethet.  Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Olyan emberekkel fog találkozni, akik átsegítik életének talán legnagyobb hullámvölgyén és támogatják tervei megvalósításában. Barátai által új energiával, s az új tervek kidolgozásához pedig elengedhetetlen optimizmussal töltődhet fel mellettük. Lásson munkához, nem baj, ha víkend van! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Kimondottan jó a kedve, játékos hangulatban van, s mindig kapható egy kis bolondozásra, aminek szerettei nagyon örülnek, ugyanis ritkán van alkalmuk együtt tölteni a hétvégét. Most itt az alkalom, mindent be lehet pótolni, ki tudja, mikor lesz ismét lehetőségük minderre! Vigyázzon egészségére! Bak (XII. 22.–I. 20.)Bár a racionalitás embere, képzelőereje mégis egyfajta belső erőt ad önnek, s így mindazt, amit nagyon erősen elképzel és szeretne, valóra is tudja váltani. Pénzügyi manőverekhez ez nem a legjobb időszak, mindenképpen várnia kellene velük! Viszont szerelmi életét, most rendezhetné végre! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Bár majd szétveti az energia, de kordában tudja tartani szenvedélyét. Bár nem válik az előítéletei rabjává, mégsem tud elvonatkoztatni bizonyos helyzetekben rossz beidegződéseitől és a sok kedvező lehetőség közül nem a legmegfelelőbb mellett dönt. Bár párkapcsolatát illetően, tökéletes volt a választása!  Halak (II. 20.–III. 20.)Becsülje meg partnerét, mert ő az egyedüli, aki szemet huny az ön ügyletei felett. Nem mintha nem venné észre őket, csak így szeretné s tudomására adni, hogy bízik önben. Nem kellene visszaélnie ezzel a helyzettel! Ha egyedül él, akkor most önvigasztalásként vásárolgat néhány dolgot magának! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?