Horoszkóp hétfőre

<p>Ha ön a Mérleg jegyében született, egy kellemetlen és kínos munkahelyi vita miatt a kollégái céltáblájává válhat. Horoszkóp hétfőre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Nem kellene egyszerre felborítania maga körül mindent. Ha munkahelyet változtat, akkor ne akarja a párkapcsolatát is módosítani, és fordítva. Amennyiben szükségét érzi a váltásnak, akkor legyen megfontoltabb és elővigyázatosabb. Bika (IV. 21.–V. 21.)Szinte egy gőzmozdony erejével dolgozik azon, hogy régóta dédelgetett álmait és remek terveit megvalósítsa. Mindehhez erőt ad önnek nemcsak a szerelem, de barátai és családtagjai, akik mindenben támogatják!Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Egy fontos dolgot nem tudott időben befejezni. Még szerencse, hogy nem jelent problémát, ugyanis most jutott hozzá olyan információhoz, aminek a segítségével már helyesen és hatékonyan meg tudja oldani a feladatát. Rák (VI. 22.–VII. 22.)Elképzelhető, hogy főnöke egy új feladattal bízza meg. Ne berzenkedjen miatta, mint annyi mindenből, ebből is tanulhat. Ugyanis előre nem tudhatja, hogy mire lesz majd jó és szüksége később a tanultakból. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Ha szeretne sikeres lenni, akkor meg kell tanulnia alkalmazkodni és kompromisszumot kötni munkatársaival. Az ráadás lenne, ha a konkurenseivel is békét kötne. Ugyanis, ha eredményes lesz, azt nekik is köszönheti. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Nem kellene elhallgatnia a problémákat, amik nyomasztják. Hosszú távon ugyanis komoly egészségügyi nehézségeket okozhatnak. Az önmarcangolás helyett mondja el a véleményét, s ha kell, haragudjon, duzzogjon!Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Egy kellemetlen és kínos munkahelyi vita miatt a kollégái céltáblájává válhat. De ön van olyan okos és nem veszi fel a kesztyűt, inkább háttérben marad és csendben figyeli az eseményeket s megvárja, amíg elül a vihar. Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Ma mindenképpen kerülje az energiavámpírokat, és lehetőleg a fiatalok társaságát keresse. Belőlük feltöltődhet új erővel! Jobban kellene vigyáznia az egészségére, ne dolgozzon annyit, mert így is kimerült!Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Kevés kollégája olyan közvetlen és egyenes beszédű, mint ön. Ez szép tulajdonság, de talán még jobb lenne, ha feletteseivel távolságtartóbb lenne. Velük szemben inkább következetesnek és megfontoltnak kell mutatkoznia.Bak (XII. 22.–I. 20.)Újra kellene értékelnie az elvárásait. Főleg az adok-kapok mérlegét kellene tisztáznia ahhoz, hogy a munkatársi és párkapcsolatait rendbe tudja szedni. Mindenekelőtt azonban kedvesével lenne mit megbeszélnie!Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Kínos és nehéz döntéseket kell hoznia, de csak így tudja segíteni karrierje előmenetelében. Mindenkinek nem tud és nem is akar megfelelni. Most inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy szeretteivel ne kerüljön konfliktusba!Halak (II. 20.–III. 20.)Szinte szemmel látható, hogy eddigi munkája milyen nagyban hozzájárult a cég sikereihez. S ezt felettesei végre nemcsak tudomásul veszik, de főnöki dicséretben részesülhet, sőt elő is léptethetik. Kiérdemelt siker az öné! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?