Horoszkóp hétfőre

<p>Ha ön a Bak jegyében született, sajnos, a munkahelyén vannak olyan kollégái, akik titokban irigykednek önre, és mindent elkövetnek, hogy a háta mögött keresztbe tegyenek önnek. Horoszkóp hétfőre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Sok mindent elért eddigi élete során, már csak igyekeznie kell meg is tartani. Vonatkozik ez a munkájára, a megélhetésére éppen úgy, mint emberi kapcsolataira. Vigyázzon, jobban egészségére, főleg vérnyomására! Bika (IV. 21.–V. 21.)Hogyha hivatalos ügyeket szeretne intézni, esetleg utazással kapcsolatban tesz lépéseket, sokkal megfontoltabbnak kellene lennie. Egyik kollégájának sikerül kellemesen meglepnie, míg a másikban csalódik! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Úgy érzi, párjától nem azt kapja, amit szeretne, és már a szakítás gondolata foglalkoztatja. Olyan események történhetnek, amelyek miatt elhamarkodott döntést hozhat. Legyen türelmes, az idő most valóban önnek dolgozik! Rák (VI. 22.–VII. 22.)Érdemes lenne körülnézni az álláspiacon. Még abban az estben is, ha úgy érzi, munkahelyén nyerő helyzetben van. Ugyanis ami most még tökéletesnek tűnik, arról gyorsan kiderülhet, hogy szemfényvesztés az egész! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Amennyiben szülő, ne most akarja megbeszélni gyermekével a fontos dolgokat, vagyis halassza későbbre, mert most nem ér célt vele! Párkapcsolata, ha túléli ezt a válságot, akkor később akár menyegző is lehet a vége! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Felettese szinte ódákat zeng az ön tehetségéről, ügyességéről és munkabírásáról, ami természetesen nem nyeri el minden kollégája tetszését. De ne törődjön velük, hiszen jobb, ha irigylik, mintha sajnálnák! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Munkahelyén legyen elővigyázatos, ugyanis olyan helyzetekbe kerülhet, amikor több mindenre kell figyelnie és ügyelnie egyszerre, s emiatt hamarébb hibázhat, amit főnökei természetesen nem néznek jó szemmel és tévedéséért fizetnie kell!  Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Amennyiben hosszabb időre szóló szerződést vagy megállapodást kell aláírnia, most tegye, mert erre ez az időszak a legmegfelelőbb Ugyanakkor az utazást se hagyja ki, főleg, ha lehetősége adódik találkozni egy közeli rokonával! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Partnere pénzügyi problémái miatt feszült a helyzet, ugyanis társa anyagilag önre van utalva. Ideje megbeszélniük a feltételeit annak, hogyan oldhatják meg közösen ezt a kínos helyzetet, még mielőtt teljesen tönkremennének! Bak (XII. 22.–I. 20.)Sajnos, a munkahelyén vannak olyan kollégái, akik titokban irigykednek önre, és mindent elkövetnek, hogy a háta mögött keresztbe tegyenek önnek. Mihamarébb szűrje ki ezeket az embereket és tartsa be velük szemben a tisztes távolságot! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Szerelmi élete szerencsésen alakul, ugyanis akivel hamarosan összehozza a sors, azzal annyira egy hullámhosszon lesznek és olyan szenvedélyes viszony alakulhat ki, amilyet még soha eddig nem élt át.  Halak (II. 20.–III. 20.)Amennyiben egy ritka hangversenyen vagy egyéb kulturális eseményen vesz részt, akkor óriási élményben lesz része, amit megoszthat környezetében élőkkel, akik ezért nemcsak csodálni, de irigyelni is fogják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?