Horoszkóp csütörtökre

<p>Ha ön az Oroszlán jegyében született, már érzi azt a készülődést, pusmogást, ami körülveszi. Ha nem ismerné jól barátait, meg is sértődhetne. Horoszkóp csütörtökre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Bár nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy eltervezte, de nem adja fel, s az elképzeléseit, terveit hatásosan tudja elmondani. Éppen ezért, aki meghallja problémáját, azon fog fáradozni, hogy önnek segíthessen.  Bika (IV. 21.–V. 21.)Párkapcsolatát illetően, még mindig mogorva. Csak az a kérdés, partnere ezt meddig fogja tolerálni. Ha fontos önnek ez a kapcsolat, akkor szedje össze magát, különben később nagyon megbánja, hogy nem az érzéseire hallgatott! Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Eddig is szerencsésnek mondhatta magát, de most ez még fokozódni fog. Olyannyira, hogy minden reményét felülmúlja. Váratlanul egy nagyobb összeghez juthat, munkahelyén pedig megbecsülik és elismerik munkáját!  Rák (VI. 22.–VII. 22.)A nyár legtöbbször a szerencsés időszaka önnek. Bármibe is kezd, az sikerül, és munkahelyén is sikert sikerre halmoz. Most azonban ideje lenne önmagával is törődni, és szabadságra menni, különben szerencsesorozata megszakadhat!  Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Már ön is érzi azt a készülődést, pusmogást, ami körülveszi. Ha nem ismerné jól barátait, meg is sértődhetne, de tudja, hogy megbízhat bennük. Természetesen a nap végére kiderül, hogy meglepetést készítettek önnek!  Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Fáradt, kimerült, éppen ezért, aki ismeri, tudja, hogy az a mosoly, amely ma az arcán van, nem őszinte, bármennyire is igyekszik rejtegetni, nem tudja! Nem szereti, ha olyan dolgokra kényszerítik, amelyekkel nem ért egyet!  Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Úgy érzi, vannak rejtett tartalékai, már ami az energiáját illeti. Éppen ezért kezd el takarítani, rendet tenni a lakásban, a ház körül. S még élvezi is, mert másfajta fáradtságot érez utána. Be kellene iktatnia havonta egy ilyen napot magának!  Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Egyre mélyebbre süllyed a gondjaival, mivel érzi, egyedül nem fogja tudni megoldani azokat. Nem kellene semmi mást tennie, csak segítséget kérnie szeretteitől és barátaitól, akik mindig ön mellett állnak a bajban!  Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Ellustult az utóbbi időben, ezért motivációra van szüksége. Ezen a téren munkatársai azok, akik a segítségére lehetnek, ugyanis ők ismerik a megfelelő módszert az ilyen esetekre. S mivel nem tud ellenállni, ezért cselekedni kezd! Bak (XII. 22.–I. 20.)Valami újra, valami másra vágyik! Már nagyon egyhangúnak, szürkének érzi az életét. Új emberekkel és kultúrákkal szeretne megismerkedni. Meg fog lepődni, de erre most alkalma lesz! Csak élnie kell majd a lehetőséggel!  Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Nincs kedve ahhoz, hogy otthon is a munkájával foglalkozzon, s azon törje a fejét, hogyan lehetne megoldani a problémákat. Igyekezzen legalább kis időre elfelejteni az egészet és kikapcsolódni, akár egy vacsora erejéig kedvesével! Halak (II. 20.–III. 20.)Nem tud szabadulni az álmától. Egész nap arra gondol, hogy elképzelhető a megvalósítása, annak, amit az éjjel álmodott. Még szeretteit és munkatársait is bevonja a tervezésbe. Ha türelmes lesz, sok minden megváltozhat ön körül!  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?