Horoszkóp csütörtökre

<p>Ha ön a Kos jegyében született, párkapcsolatát illetően nem ez a legjobb időszaka. Minden esélye megvan annak, hogy végleges szakítás lesz a vége. Horoszkóp csütörtökre.</p>

 

Kos (III. 21.–IV. 20.)Párkapcsolatát illetően nem ez a legjobb időszaka. Minden esélye megvan annak, hogy végleges szakítás lesz a vége, mert nem voltak őszinték egymáshoz, és a titok kiderült. Ebből megtanulja, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség!Bika (IV. 21.–V. 21.)Egy jogi ügy miatt aggódik, mely most nem várt fordulatot vesz. Minden segítségre szüksége lesz ahhoz, hogy ebből a slamasztikából győztesen kerüljön ki. Ez az a helyzet, amikor nem szabad sajnálnia a pénzt!Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Ha párkapcsolatban él, akkor párja eddig már bizonyította önnek, hogy mennyire szereti önt. Csak az a bökkenő, hogy fokozatosan felszáll a köd a szeme elől, és látni fogja, ő sem különb, mint eddigi partnerei voltak!Rák (VI. 22.–VII. 22.)Kedvező szerződést köthet, ugyanis minden adott ahhoz, hogy egy jó üzletet lebonyolítson. Ha éppen nincs munkája, akkor most megtalálhatja azt, amellyel jelentősen hozzájárulhat végre a család költségvetéséhez. Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Ideje lenne tisztáznia egyik családtagjával a kettejük között fennálló problémát, amely elsősorban az ön hiúsága miatt alakult ki. Egy bocsánatkéréssel rendezhetné a dolgot, és még az is elképzelhető, hogy a nyarat együtt töltik!Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Főnökváltás, vagyis a munkahelyén végbemenő változások megviselik, s emiatt nincs a legjobb lelkiállapotban. Végül rájön, hogy felesleges volt aggódnia, mert az új vezetőséggel sokkal jobban megérti magát, mint régi főnökével. Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Olyan információ jut a tudomására, melytől teljesen kiborul. Valaki mindent elkövet, hogy tönkretegye az ön és családja életét. Nem eszik olyan forrón a kását! Ne feledje, önnek is vannak barátai, ismerősei, akikre most is számíthat!Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Mindenkiben csak a hibát keresi és mindenbe beleüti az orrát. Lehet, idegesebb, hogy úgy sikerüljenek a tervei, ahogy elképzelte, de ha esetleg nem is lesz tökéletes a dolog, attól még nem kellene ennyire izgulnia!Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Munkahelyén mindig másokhoz kell alkalmazkodnia, de ebben most változásra számíthat. Ugyanis egy új kolléga személyében megtalálja azt az egyént, akivel teljes összhangban tudnak együtt dolgozni! Ehhez azonban önnek változnia kell!Bak (XII. 22.–I. 20.)Már érzékeli, hogy egyre kevesebb a pénze, s kicsit jobban kiköltekezett. Nem vette figyelembe, hogy nincs annyi lehetősége a pénzszerzésre, mint eddig volt. Fogja vissza magát, különben komoly anyagi gondjai lesznek!Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Ha még szingli, akkor most megismerheti azt a valakit, akivel hosszabb távra is el tudja képzelni az életét. Bár igaz, hogy ehhez el kell költöznie jelenlegi lakhelyétől, de ez nem akadályozhatja meg önt abban, hogy boldog legyen!Halak (II. 20.–III. 20.)Új terve, melyet igyekszik megvalósítani, olyan pozitív folyamatot indít el az életében, amilyenre még álmában sem mert volna gondolni. Viszont ügyeljen a törvényességre, nehogy egy hatósági ellenőrzés során anyagilag hátrányba kerüljön! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?