Horoszkop

Óvatosságának és körültekintésének köszönhetően megúszik egy balesetet. Csak egy hajszálon múlott. Lemondott a heti két edzésről, pedig az sem volt sok.

Az első kudarc természetes, hogy letöri az embert. De ez korántsem jelenti azt, hogy ne kellene továbbra is próbálkoznia.

Óvatosságának és körültekintésének köszönhetően megúszik egy balesetet. Csak egy hajszálon múlott. Lemondott a heti két edzésről, pedig az sem volt sok.

Az első kudarc természetes, hogy letöri az embert. De ez korántsem jelenti azt, hogy ne kellene továbbra is próbálkoznia. Az idő Önnek dolgozik...

Nem hajlandó semmiféle érzelmi megalkuvásra, ha éppen új kapcsolatot köt. Bármennyire is rokonszenves valaki, feltételeket szabhat akarva akaratlan.

Gyakorta elszomorodik, holott nagyon jól tudja, hogy ez a nyavalygás teljesen indokolatlan, legjobb tudása szerint minden rendben van szűkebb környezetében.

Királyságába betévedt egy ártatlan kis őzgida. Még nem tudja, hogy mire számíthat, de a mozgásán látszik, hogy érzi már a vesztét. Vigyázzon a kezére, fontos munkaeszköz.

Változatlanul nagy önuralomra van szüksége ahhoz, hogy legfontosabb kapcsolataiban fenntartsa az érzelmi egyensúlyt. Ez meglehetősen kifárasztja.

Elégedetlen viszonyaival, állandóan kitörési pontokat keres. Nem könnyű feladat, elsősorban azért, mert nem tudja pontosan megfogalmazni, mi is a problémája.

Elsősorban saját személyiségében, lelki életében dúlnak harcok, átalakulási folyamaton megy keresztül. Ez hosszabb távú folyamat, de át kell rajta esnie.

Szerencsés időszak előtt áll, váratlanul nagy lehetőséget kap, amelyet nem is remélt. Valószínűleg utazni fog, s ez az út pedig nagyon kellemesnek mutatkozik.

Örömmel látja, hogy kezdi meghódítani kedvese szívét, de ne hagyja abba a hódítást amint viszonzást kap, gondolkodjon hosszú távra. Javítson a kondícióján!

Előtérbe kerül a partnerkapcsolat, a házasság és a csapatmunka. Fogadja meg a jó tanácsot, és döntsön körültekintően! Fordítson több figyelmet a megjelenésére!

Nagyobb összeghez jut, melyre nem is számított. Ezzel fedezheti nagyobb léptékű vágyait. Munkája kapcsán is kap pénzt, de úgy gondolja, hogy az már régen járt volna Önnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?