Horoszkop

Az elkövetkező periódusban nagyon aktív lesz. Mindent megtesz, hogy jobbá varázsolja mások életét. De közben ne feledkezzen el magáról sem!

Ma még inkább mások emberi gyengeségei kötik le. Ezután azonban lehetséges és szükséges is, hogy inkább magára koncentráljon.

Az elkövetkező periódusban nagyon aktív lesz. Mindent megtesz, hogy jobbá varázsolja mások életét. De közben ne feledkezzen el magáról sem!

Ma még inkább mások emberi gyengeségei kötik le. Ezután azonban lehetséges és szükséges is, hogy inkább magára koncentráljon. Ha így is tesz, némileg a háttérbe húzódik.

Szükség lesz a kitartására. Ügyeljen rá, hogy ne fogja fel túl személyesen mások bizonyos problémáit. Most több időt fordít saját kapcsolataira.

Át kell vágnia egy kibogozhatatlan csomót. Vigyázzon, mert ahol vágnak... ott hull a forgács. Most minden sikerül amibe belekezd. Kényeztesse magát!

Olyan időszakot él át, amelyben minden fontos döntést az érzéseire hallgatva akar meghozni. Ez azonban nem megy mindig zökkenőmentesen.

Csőstül jönnek a gondok, nem is találja a megoldást. Akármilyen kegyetlenül is hangzik, ha mások is érintettek, hagyja magukra őket, úgy gyorsabban segítenek magukon.

Ebben az időszakban a szereteté a főszerep. Vonatkozhat ez a szerelmével való kapcsolatára, de a gyerekekhez fűződő viszonyára is. Sok mérleg lesz szerelmes.

Gyakran visszahúzódik az otthonába. Úgy érzi, a kapcsolatai döcögnek. Holnap javul a helyzet. Igaz, akkor már tisztán érzi, mit, miért tesz.

Elsősorban a kicsinyesség, a túlzott aprólékosság megy az agyára. Nem érti, hogyan veszthetik el ilyen sokan a nagyvonalúságukat, a tág látókörüket – ráadásul mind egyszerre!

Termékeny időszak elé néz. Ez pénzügyi szempontból is megmutatkozik. Ma még a fogához kell ütnie a garast, de nemsokára egyre jobban alakulnak a dolgok.

Leginkább a túlságosan lassú haladás bosszantja. Az Önt körülvevő emberek nem is annyira újítók és lelkesek, mint mutatják. Igyekezzen az energiáit nem rájuk pazarolni.

Csak lesi, mi mindenből csinálnak gondot az Önt körülvevő emberek. Ma valakinek nagyon fog sajogni a szíve. Mindent megtesz, hogy segítsen rajta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?