Horoszkop

Ebben az őszies időben gyakrabban esik jól egy forró vízzel teli kádban ücsörögni. Próbáljon ki egy-egy újabb illóolajat a fürdővizében, a jázmin és a grapefruit együtt például különösen illene önhöz.

Életnedvei ellustultak. Szinte csak csordogálnak.

Ebben az őszies időben gyakrabban esik jól egy forró vízzel teli kádban ücsörögni. Próbáljon ki egy-egy újabb illóolajat a fürdővizében, a jázmin és a grapefruit együtt például különösen illene önhöz.

Életnedvei ellustultak. Szinte csak csordogálnak. Alig van ereje az egyik széktől a másikig vánszorogni. De hát minek is erőlködne, amikor abban sem érzi jobban magát. A tévézés helyett inkább találkozzon a barátaival.

„Minden jöhet, ami finom“ - ez lehetne a jelmondata. Az átmeneti falánkságtól még nem kell megijednie, legfeljebb esténként majd kétszer annyi felülést csinál, mint eddig. Vagy eddig nem is csinált egyet sem?!

A harmóniára való törekvését néhány napra próbálja meg háttérbe szorítani, mert inkább derüljön ki a teljes igazság, minthogy bármilyen területen is a látszat rabja legyen. Egyébként is, ami nem megy, minek erőszakolni?

Az ősz nem éppen a kedvenc évszaka, és lehet, hogy emiatt a héten a szokásosnál harapósabb hangulatban lesz. Különösen ma, jobban jár az az ember, aki békén hagyja, sőt, ha messziről elkerüli.

Hozzátartozói, barátai segítőkészségét ne utasítsa viszsza, bár önerőből is képesnek érzi majd magát, hogy szembenézzen feladataival. Személyes vonzerejét is bevetheti mások megnyerése érdekében.

Jót tenne önnek, ha rendszeresebb időbeosztással élne, mert akkor nem zuhanna minden feladat egyszerre az ölébe. Ne bízza mindig a szerencsére az ilyen élethelyzeteket, a tervezés ilyenkor hatásos módszer.

Ha nem elég biztos abban, hogy agresszív feszültségeit ledolgozta, legyen rendkívül óvatos a veszélyes gépek, szerszámok közelében, vagy legjobb messziről elkerülni őket. Mindig jobb megelőzni a bajt...

Önnek általában szerelmi ügyekben a legnehezebb döntenie. Most megkönnyítheti egy kicsit a dolgát, ha egy Hal jegyű barátja optimista tanácsára hallgat, hisz ő már többször adott önnek jótanácsot.

Érzi, hogy nincs minden a legnagyobb rendben, s változtatnia kellene évek óta megszokott életrendjén. Ez nemcsak egészségi állapotán javítana. Jogos kívánságait, igényeit igyekezzen érvényesíteni.

Egész nap csak szeretteivel lenne, egy percre ott nem hagyná őket a világ minden kincséért sem. Szeretetet ad és szeretetet kap. A béke nyugodt érzése tölti el minden porcikáját. Kellett mar önnek ez a kikapcsolódás.

Azon gondolkodik, hogy elhagyja a társát, és ez egy jó alkalom lehet. Túl unalmasnak és fullasztónak érzi kapcsolatát. Semmi értelme visszatartani ettől az elhatározástól. Ha elhatározott valamit, akkor legyen következetes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?