Horoszkop

Mérget vehet rá, hogy a hétköznapjai nem úgy telnek majd, mint az év többi időszakában. Valami váratlan esemény új mederbe sodorja a sorsát. Esetleg régóta húzódó találmánya, javaslata kerül végre elfogadásra.

Új feltételek között kell bizonyítania a rátermettségét.

Mérget vehet rá, hogy a hétköznapjai nem úgy telnek majd, mint az év többi időszakában. Valami váratlan esemény új mederbe sodorja a sorsát. Esetleg régóta húzódó találmánya, javaslata kerül végre elfogadásra.

Új feltételek között kell bizonyítania a rátermettségét. De az is megtörténhet, hogy külföldi tanulmányi ösztöndíjat vagy munkavállalási ajánlatot kap. Munkáját kellemesebbé teheti, ha kedvesen bánik kollégáival.

Legyen nagyon óvatos, amikor terveket készít, és elsősorban csak önmagára építsen, s főleg alaposan mérje fel az anyagi lehetőségeit és a saját teljesítőképességét, nehogy a mások által állított csapdába sétáljon.

A baráti köréből többen is megpróbálják kihasználni. A segítségét kérik, vagy azt, hogy legyen közvetítő, békebíró. Ha a kérésüknek mindig eleget tesz, a vége az lesz, hogy túlságosan beleéli magát mások bajába.

A kudarcok megtaníthatják, hogy a fantázia és a valóság két különböző világ, különböző lehetőségekkel, és korlátokkal. Ezekkel a próbálkozásokkal valami határok nélkülit kellene megpróbálnia zárt formába önteni.

Nehezen választja ki, hogy mi a jó ön számára. Nem érti, mi a szép és a jó a csokoládéban, a ruhában, a szobaberendezésekben. Erős igénye van a szeretetre, de ugyanakkor az a benyomása, hogy azt ki is kell érdemelni.

Olyan üzleti lehetőségeket hozhat önnek a hét, amelyekhez nagyon szerencsés kézzel nyúlhatna hozzá. Megvan hozzá az ereje és a dinamizmusa is, hogy sikerre vigye ezeket a lehetőségeket, ám valami mégis visszatartja.

Itt az ideje, hogy bevesse a személyes varázsát üzleti ügyei során is. Sokszor gondol arra, hogy nem akar előnyöket kicsikarni magának azzal, hogy rokonszenves. Ám tagadhatatlan, hogy a világ a kapcsolatokról szól.

A szerencse beragyoghatja életét, úgy az emberi kapcsolatait, mint a munkája területét is. Ideje lenne minden olyan rendezetlen emberi kapcsolatát rendbe tennie, amely már régen nyomja a szívét.

Az elmúlt időszakban nagyon jól működött a párkapcsolata. Talán még új alapokra is helyezhette kapcsolatát, ami ezen a héten nagyon jól jön majd önnek. Egy kicsit mogorvább lett, s talán a kedve is rosszabb, mint máskor.

Úgy érzi, hogy minden olyan munkát, amely nincs ínyére, vagy túl nehéznek érez, önnek kell megoldania. Lehet, hogy munkatársai alkalmatlanok erre, vagy éppen úgy, ahogyan önnek, nekik sincs kedvük hozzá.

Össze sem lehet hasonlítani tegnapi és mai önmagát. A bizonytalanság megszűnt, s szokásos talpraesettségével lép ismét porondra. Talán érzékenysége nem a régi, vagy csak a megváltozott helyzethez igazodik nehezebben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?