Horoszkop

Lecsillapodtak a kedélyek, megnyugodni látszik a légkör is. Teljesen felesleges volt azzal a pénzügyi ügylettel előhozakodnia, hiszen úgyis tudta előre, hogy nem arat vele sikert.

Lecsillapodtak a kedélyek, megnyugodni látszik a légkör is. Teljesen felesleges volt azzal a pénzügyi ügylettel előhozakodnia, hiszen úgyis tudta előre, hogy nem arat vele sikert. Akkor meg mire volt jó az egész?

Végre itt a meleg, kellemes nyár, s ha hihet az előrejelzéseknek, olyan szép idő ígérkezik, amit vétek a négy fal között töltenie. Vegyen ki néhány nap szabadságot, igazán rászolgált már egy kis kikapcsolódásra.

Most nincs helye a közömbösségnek, mindig tegye le valaki mellett a voksot! A pénztárcájáról mostanság nem mondható el, hogy dagi lenne. A munkahelyén új helyzet állhat elő, ami változtathat ezen.

Talán lekötik a hivatásával kapcsolatos gondok, talán csak nemtörődöm és ezért támadnak zavarok a párkapcsolatában. Partnere sokkal több törődést igényelne, mint amennyit kap. Jó lenne ezen elgondolkodni!

Soha nem szabad azt mondania, hogy soha! Egy viharos szerelem is előbukkanhat a múltból. Általában a nyugalmat keresi, a virágos, csendes otthont, de most robbanni készül. Néha nem is árt alaposan kirobbanni.

Figyelnie kell, hogy ne hozzon hirtelen döntéseket, hiszen ön is tudja, hányszor előfordult már, hogy másnap másképp döntött volna. Meggondolatlan lehet, és összetűzésbe kerülhet a hatóságokkal.

Szerelmi viharra szomjazik, akár csak egy pásztorórányira is. Egyedül most ne vágjon bele üzleti vállalkozásba, társ kell ön mellé, aki értékeli magas szintű kompromisszumkészségét, és segíti, ha kell.

Magas falak közt érzi magát, ahonnan ki akar törni, mert a kényszerűség vezérli a lépteit, a tetteit, néha legszívesebben felugrana és belekiáltaná a világba, hogy valami mást akar. Hát akkor törjön ki, mire vár?

Kicsit gondterheltebb lesz az átlagosnál a következő napokban. Olyasmin gyötri magát, amibe nincs beleszólása, illetve nem tud változtatni. Legyen mértéktartó az étkezésben és az ivásban.

Bármihez nyúl, öröm éri, nyúlkáljon hát, ahova csak lehet! Ez némi konfliktust is teremthet, de hát valamit valamiért. Később elégedetlen lehet, irigyli a remetéket, hogy semmi dolguk. Ön is megteheti, ha szabadságra megy.

Most inkább csendes a szerelemben, nem akar beszélni róla, mert fél, vagy nem akarja megbántani azt, aki érintett a dologban. Pedig érdemes mielőbb tiszta vizet önteni a pohárba. Legalább tudni fogja, hánydán áll.

Nyugodtan vágjon bele a dolgok közepébe, ahelyett, hogy aggodalmaskodva megpróbálná kikerülni a lehetséges akadályokat. A héten a kellemes meglepetések mellett előfordulhat egy kínos helyzet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?