Horoszkop

Vagy a munkahelyén, vagy ismerősei köréből lesz valaki, aki magára vonja a figyelmét.

Vagy a munkahelyén, vagy ismerősei köréből lesz valaki, aki magára vonja a figyelmét. Lehet, hogy kellemes kaland lenne, de nagy az esélye, hogy kiderülne, s hátrányosan befolyásolná további életét.

Nagyon szereti az érzéki élvezeteket, s nem ritka, hogy nem tud ellenállni az alkalom kínálta lehetőségeknek. Ebben az eseten jobb lenne, ha fegyelmezné magát. Ne hajtsa túl magát, mert vérnyomása fokozottabban érzékeny.

A jó hatások ellenére egzisztenciája miatt aggódik egy kicsit, s ez megmutatkozhat egészségügyi szempontból is. Ügyeljen kissé jobban vérnyomására, esetleg érdemes rendszeresen ellenőriznie.

Több idő kell, hogy ügyei „kiforrják magukat”. A most megtett lépések elhamarkodottak lennének, s nem hoznák meg a kívánt eredményt. Sőt, az is előfordulhatna, hogy „csöbörből vödörbe” kerül.

Úgy érzi, hogy sokkal több magányosan eltöltött órára van szüksége, mint általában, de az ön mellett élők nem értik, esetleg félreértik a vágyat, ami arra ösztönzi, hogy minden lehetőséget megragadjon az egyedüllétre.

A hét végén a levertség, kimerültség érzése megakadályozza, hogy otthonából kimozduljon, és némileg cselekvésképtelenné teszi. Keresse a Bika és a Rák társaságát, kerülje az Oroszlánt és a Vízöntőt.

Az egészsége kiváló ezekben a napokban, majd kicsattan az életerőtől. De azért ügyeljen rá, hogy se idegileg, se fizikálisan ne terhelje túl magát. Ha végezett a munkával, pihenje ki magát alaposan!

Nem kell titkolnia, hogy mire vágyik érzelmileg és testileg. A párjának is jobb, ha tisztában van a vágyaival, csak így teheti önt boldoggá. De nem szabad, hogy önző módon viselkedjen. Tárulkozzon ki neki!

Olyan érzelmi változások játszódnak le tudatalattijában, melyek kizökkentik nyugalmi helyzetéből. Az állandó ellenszegüléstől elfáradva remek ellenszert talál kellemetlen érzéseire.

Óvakodjon attól, hogy egy-egy történésnek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítson! Ha megpróbál egyensúlyt teremteni lelkében, azon az úton jár, melyen mindig is haladni szeretett volna.

Bizonytalanná válik a nyaralása. Ha eddig még nem utazott el, most már lehet, hogy le kell mondania erről. Ha valamilyen magasabb tanulmányokba kezdene, ne most akarja eldönteni, hogy mi legyen az.

A szerelemben hűséges és odaadó, amíg fel nem bukkan egy új partner. Akkor a régi szerelmet mintha elvágták volna. Mostanában emberére akadt, azt kapja a kedvesétől, amire régóta várt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?