Horoszkop

Sok minden meg fog változni. Még akkor is, ha esze ágában sincs elhatározni, hogy új életet kezd. Az átalakulások elsősorban a munkáját, hivatását érintik. Ezen a téren tartós, jó eredményekre számíthat.

„Most majd megmutatom, ki vagyok!” Ezt hangoztatja nap mint nap.

Sok minden meg fog változni. Még akkor is, ha esze ágában sincs elhatározni, hogy új életet kezd. Az átalakulások elsősorban a munkáját, hivatását érintik. Ezen a téren tartós, jó eredményekre számíthat.

„Most majd megmutatom, ki vagyok!” Ezt hangoztatja nap mint nap. Talán igaza van, ha így gondolkodik, még inkább, ha így tesz. Mindent olyan tempóban, olyan félelmetes energiával csinál, mintha üldöznék.

Jól ment a munka a múlt héten, ez a mostani a pihenés és a bulik időszaka lesz. A lazítást is csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni! A nagy hajtás után most végre megérdemel néhány kellemes napot.

Egyre inkább az az érzése, hogy mások döntenek ön helyett. Kénytelen alkalmazkodni akkor is, ha ehhez éppen semmi kedve sincs. Mivel nagyon jó diplomata, biztosan könnyen talál megoldást erre a problémára.

A testmozgás kedvezően hat az érzékeire, ráadásul a testi-lelki dinamizmusát is helyreállítja. Ezen a napon bármibe is kezd, azt sikeresen be is fejezi, így komoly eredményeket érhet el a munkahelyén és otthon egyaránt.

Karrierje előbbre mozdításán töri a fejét, de az ötletek, amik az eszébe jutnak, kivétel nélkül megvalósíthatatlanok. Ne bújjon ki a felelősség alól, ha hibát követett el. Ha tanul belőle, legközelebb nem fog megismétlődni.

Ne legyen mérges! Fogja fel a történteket egy új lehetőségként, mert lehet, hogy munka közben kap egy kivételes esélyt az előretörésre! Ha tud alkalmazkodni, kreatív ötletei megvalósítását is támogatják.

Az ingatag időjárás befolyásolja a hangulatát is. Néha úgy érzi, nem képes semmit sem alkotni, csak lustálkodna egész nap. Reggelente iktasson be egy kis testmozgást, lehetőleg olyan helyen, ahol van friss levegő!

Képes bárkivel bármit elhitetni, különösen, ha érdeke fűződik hozzá. Ne éljen ezzel vissza! A szabadideje most kissé lerövidül, de ha be tudja osztani az idejét, nem kell a stressz tüneteitől tartania.

Érdeklődjön régi jó barátja felől, mert előfordulhat, hogy éppen az ágyat nyomja. Biztosan jól esne neki, hogy törődik vele. Munka után lepje meg őt a társaságával. Ez a találkozás önt is gazdagítani fogja.

Főnökével, munkatársaival könnyen szót érthet, de vigyáznia kell, nehogy hivalkodóan adjon elő valamit! A sikereit elismerik, nem kell ehhez folyton a többiek orra alá dörgölni a nyilvánvaló tényeket!

Vegyen ki szabadságot, esetleg menjen el orvoshoz. Olyan fájdalmai lehetnek, amelyet még korábban nem tapasztalt. Ha mások ígéretében bízik, nagyon csalódott és kiábrándult lesz. Most csak saját magára számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?