Horoszkop

Miközben tudja, hogy meglopják – mégpedig a kedvese –, gyakorolja a „jut is, marad is” evangéliumot! Jár is majd érte jutalom, csak győzze kivárni. Itt az ideje, hogy vegyen magának néhány új ruhát.

Munkahelyén parancsnoki beosztásra törekszik, a Szaturnusz szerint ott a helye.

Miközben tudja, hogy meglopják – mégpedig a kedvese –, gyakorolja a „jut is, marad is” evangéliumot! Jár is majd érte jutalom, csak győzze kivárni. Itt az ideje, hogy vegyen magának néhány új ruhát.

Munkahelyén parancsnoki beosztásra törekszik, a Szaturnusz szerint ott a helye. Bosszantó esemény részese lehet délelőtt, uralkodjon az indulatain, és ne vegyen részt indokolatlan tüntetéseken!

Barátjával elmegy valahova. Lehetséges, hogy az út végén beleszeret valakibe a barátja ismerősei közül. Ne csak várjon a szerelemre, tegyen is érte valamit. Kerülje a különcködő dolgokat, maradjon a jól bevált dolgoknál.

Egy családi beszélgetés során kiderül, hogy szerettei egyáltalán nem lelkesednek új befektetési ötletéért, sőt, kimondottan ellenzik. Próbáljon segíteni gyermekének egy probléma megoldásában.

Egy új barát bizalmas üzleti híreket ad, de nem tudja, hogy megbízhat-e az illetőben. Hallgasson megérzéseire, még sosem hagyták cserben. Ne erőltesse egy olyan dolog megvalósítását, melynek sikerében nem biztos.

Legújabb terve túlságosan kockázatos, ezért nem valószínű, hogy családja áldását adja rá. Fiatal családtagja felelőtlenül viselkedik, könnyen bajba sodorhatja magát. Egy beszélgetés során valaki furcsa dolgokkal vádolhatja.

Rengeteg apró feladat vár ma önre, ezért jobb, ha már korán reggel munkához lát. Ha néhány kisebb dolgot rábíz munkatársára, azzal sok időt spórolhat meg. Pénzügyi törekvései jó szerencsével járnak.

Sok érdekes feladatot kell ma elvégeznie, melyeket kihívásnak tekint. Szorgalmával és kitartásával most kivívhatja főnökei elismerését. Ne hagyja rábeszélni magát olyan holmik megvételére, melyekre semmi szüksége.

Érdemes ma reggel korán munkához látnia, mert így némi előnyre tehet szert üzleti riválisaival szemben. Az estét egy szórakozóhelyen tölti néhány barátjával. Ne legyen öntelt barátai előtt, mert könnyen megsértődhetnek.

Ma környezete nyitott az új dolgokra, most megtalálhatja a szükséges támogatókat tervei megvalósításához. Egy új munkamódszer felkelti az érdeklődését, mert sokkal hatékonyabbnak tűnik, mint az eddigiek.

Igaz, hogy most olyan álmokat is kerget, aminek a megvalósulására igen kicsi a remény, de hát tett már ön csodát! Csak hát, míg ön a „barikádokon” sütögeti a puskáját, a kedvese másfelé keres érzéki vigasztalást.

Meg kell ragadnia minden alkalmat, hogy előbbre vigye az ügyeit. Most még a csapatmunka is kitűnően megy, de azt önnek kell kezdeményeznie. A munkatársai segítenek. Délután jó híreket kap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?