Horoszkop

Nagy idealista is tud lenni, hívő, sőt misztikus.

Nagy idealista is tud lenni, hívő, sőt misztikus. Mivel mindent nagyon intenzíven tesz, elkeseredett, amikor valaki nem válaszol az udvarlására, és ezért a szerelem érzése önnél könnyen átválthat gyűlöletté.

A héten kiderülhet a szíve választottjával kapcsolatban valami, de még mielőtt bármit is tenne, győződjön meg arról, hogy igaz-e a hír. Hibát követ el, ha a nélkül ítélkezik, hogy tudná a pontos igazságot.

Ez a nap a szerelméé lesz, és kiderülhet, hogy merre tart a kapcsolatuk. Figyeljen oda rá és az érzelmeire, akár együtt járnak már, akár még csak ismerkednek egymással, mert sok mindent megtudhat róla.

Úgy tűnik, hogy még mindig nem sikerült elfelejtenie valakit. Az elkövetkezendő napokban sajnos a nosztalgiának kedvez a csillagállás, viszont a jövő héttől már csak önön múlik majd, hogy miről ábrándozik.

Rengeteg energiája és csillapíthatatlan jókedve lesz a hétvégén. Találjon ki a haverokkal, barátokkal valami aktív programot a hétvégére, mondjuk egy sportolással egybekötött kirándulást, strandolást.

Viszontagságok köszöntenek önre, de a lelkiereje elegendő lesz ahhoz, hogy legyőzze a folytonos problémákat. Persze az elégedetlenség folyton kísérti, ennek ellenére próbál felülkerekedni saját gyengeségein.

Sokan titkolóznak ön előtt. Ez komoly lelki válságot okozhat, főleg akkor, ha önnel kapcsolatban hallgatnak el dolgokat. Ne vágjon azonnal a dolgok közepébe, próbálja meg kitudakolni az információkat.

Ne feledje, hogy a rosszakarat, mint a bumeráng, mindig visszaüt! Csak akkor kezdjen bele egy akcióba, ha fölmérte a következményeket! A családban problémák léphetnek fel. Figyeljen jobban oda szeretteire!

Ön nagyon intenzívvé válik. Mélyen emocionális, a szexuális vágyai nagyon erősek és szenvedélyesek. Hajlamos a féltékenységre és titokzatosságra és nehezére esik más emberek érzelmeinek felismerése.

Van, aki ilyenkor vált foglalkozást, néha egészen váratlanul, különösen, ha a munkája már túl unalmassá és fojtogatóvá vált. E néhány hét könnyen az anyagi helyzetét érintő váratlan ingadozások időszaka lehet.

Sikerekre számíthat a szerelemben. Ez a legjobb idő arra, hogy utazást tervezzen, és új kapcsolat alakítson ki! Mindent föltehet egy lapra, ezért kell vennie a bátorságot, és belevágnia valami olyasmibe, amitől eddig tartott!

A héten változásra számíthat a szerelem területén. Amelyik kapcsolatnak fontos szerepe van az életében, az egyre mélyebb lesz, amelyik pedig csak hátráltatná, az előbb-utóbb meg fog szakadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?