TUDÁSTÉR: Elég okosak vagyunk, hogy megértsük, milyen okosak az állatok?

Természetesen nem szó szerinti értelemben vett útikönyvről van szó, hanem a tudományos irodalom egyik maradandó teljesítményéről, de a párhuzam találó. Frans de Waal rendkívül sok megfigyelést kapcsol össze, fajok széles skáláját vonultatja fel, és ezek fényében veti fel az emberi tényező problémáját. „Mára már – írja – impozáns vizsgálatok állnak rendelkezésre az utánzásról majmoknál, kutyáknál, varjúféléknél, papagájoknál és delfineknél. Ha egy kicsit szélesebb kört tekintünk, akkor még több fajt kell számításba vennünk, mert a kulturális átadás igen elterjedt.” Rengeteg példa bizonyítja, hogy az emberközpontú kultúradefiníció ideologikus és tarthatatlan, a Földön valójában több kultúra él egymás mellett. Nézzünk röviden néhány érvet arra vonatkozóan, hogy milyen fejlemények megkerülhetetlenek a korrekt kép kialakításához.

Az emberi és az állati viselkedés kétosztatú rendszere, mely szerint az egyiket a tanulás, a másikat a biológia határozza meg, a kogníció figyelembe vételével átalakult. „A kogníció tárgya, hogy egy organizmus milyen információt gyűjt össze, és hogyan dolgozza fel és alkalmazza ezt az információt.” A tudás felhalmozása, a tanulás, vagyis a kognitív vívmányok számos állatban közösek, az egyes organizmusok viszont leszűkítik az információáramlást, olyan speciális képességeket sajátítanak el, melyekre szükségük van. Innen nézve minden élőlény ennek a speciális perspektívának (életkörülmény-rendszernek) a függvényében vizsgálandó. „Egy fejlábú – hozza a példát Frans de Waal –, amely eszközt gyűjt a jövőbeli védelem érdekében, akármilyen egyszerű legyen is az eszköz, azt mutatja, milyen messzire jutottunk attól, amikor a technológiát a saját fajunk egyik meghatározó tulajdonságának gondoltuk.” Eszerint minden kognitív kapacitás régebbi és elterjedtebb, mint hittük; az egyik fajról a másikra átvitt elvárások ugyanakkor értelmetlenek (ilyesmikre gondoljunk, hogy lám-lám a majmok nem írnak szonetteket).

A kognitív tulajdonságok fényében tehát az a döntő, hogy az egyes élőlények hogyan igazodnak el a saját világuk komplexitásában. Az ember egyik fontos képessége innen nézve abban ragadható meg, hogy az érzékelési küszöbén kívül is képes gondolkodni, ami összefügg a tervezéssel és a kooperációval. Ennek a képességnek azonban többféle változata van az állatvilágban, melyek ugyancsak speciális agy által támogatott információfeldolgozást tesznek lehetővé. „A csimpánzok – írja Frans de Waal – akár öt különböző pálcából álló eszközkészletet vihetnek magukkal, és ágakat, amelyekkel föld alatt élő hangyákra vadásznak, vagy rajtaütnek a méhkaptárokon a mézért. Nehéz elképzelni egy emberszabású majmot, amelyik keresi, és magával cipeli a szerszámait, miközben nincs terve.” Ugyanígy, ha egy bonobó felvesz egy követ, majd azután szedi össze a magokat, melyeket fel fog törni egy harmadik helyen, egy erre alkalmas üllőszerű kövön, arra utal, hogy a tudat jövőbe vetítésének képessége nem emberi privilégium. (Másfelől a tudatosság tükörkép nélkül is elképzelhető.)

Mindezt persze az idegi homológiák is bizonyítják, ahogy az empátia vagy a nyelv sem tekinthető szimpla humánkritériumnak. Frans de Waal könyvében lényeges szempont a nyelv és a gondolkodás szétkapcsolása, ugyanis a széles körben elterjedt nézet, mely szerint a nyelv az emberi gondolkodás gyökere, ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy az állatoknak nem lehetnek gondolataik. „Ma már széles körben elfogadott – érvel Frans de Waal –, hogy bár a nyelv segíti az emberi gondolkodást azzal, hogy kategóriákat és koncepciókat ad, mégsem a gondolkodás anyaga. Valójában nincs szükségünk a nyelvre ahhoz, hogy gondolkodjunk.” Az állatok többsége olyan nem verbális élőlény, amely gondolkodik, sőt, olyan tanulási műveletekre is képes (fajon belüli tehetségüktől függően), melyekről azt feltételeztük, hogy az elsajátításukhoz szükség van nyelvre. Ha ezt a pár szempontot figyelembe vesszük, világossá válik, hogy az emberről mértéket vevő álláspont az állatok egyediségének fényében minimum korrekcióra szorul. Ennek belátásához Frans de Waal könyve példák garmadáját szolgáltatja, melyek megismerése után – igaza volt a könyv egyik kritikusának – az állatkerti séta már sohasem lesz ugyanaz.