Gyengélkedik a brit uralkodó

II. Erzsébet
London |

Kissé gyengélkedik a brit uralkodó, de az udvar csütörtöki tájékoztatása szerint nincs ok aggodalomra.

A Buckingham-palota, a 92 esztendős II. Erzsébet királynő első számú londoni rezidenciája közölte, hogy az uralkodó lemondta részvételét a Szent Mihály és Szent György lovagrend alapításának 200. évfordulójára rendezett ceremónián a londoni Szent Pál székesegyházban.

A palota szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor, hogy orvosi vizsgálatra nem volt szükség, és a királynő a terveknek megfelelően elutazik a hétvégére Windsorba, London nyugati határában fekvő legnagyobb vidéki rezidenciájára.

Az udvar illetékese szerint a királynő egészségi állapota nem ad okot semmiféle aggodalomra.

A brit királyi ház valószínűleg csak azért adta ki a csütörtöki közleményt, mert feltűnt volna az uralkodó távolléte a Szent Pál székesegyházban rendezett  ceremóniáról, és ez találgatásokra adhatott volna okot. Az udvar egyébként soha nem tesz közzé részleteket a királyi család tagjainak egészségi állapotáról.

II. Erzsébet királynő, aki április 21-én ünnepelte 92. születésnapját, és 66 éve ül az Egyesült Királyság trónján, az elmúlt napokban számos nyilvános hivatalos programon vett részt. 

A héten Nagy-Britanniában kánikulai az időjárás, naponta új, 30 fok feletti hőmérsékleti rekordokkal.

A királynő férje, a 97 esztendős Fülöp edinburghi herceg már csaknem egy éve visszavonult a közszerepléstől. Fülöp tavaly augusztus végéig eleget tett az előre egyeztetett programjában szereplő összes hivatalos megjelenési kötelezettségének, utána azonban már nem fogadott el meghívásokat ilyen eseményekre, bár egy-egy alkalommal azóta is megjelent a nyilvánosság előtt.

Az utóbbi években II. Erzsébet királynő is csökkentette kissé munkatempóját: nem tesz már hivatalos külföldi utazásokat, és hazai hivatali kötelezettségei közül is egyre többet átad a királyi család fiatalabb tagjainak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?