Hazatérhet Patak kincse?

A sárospataki református kollégium könyvtárának legértékesebb kincseit 1938-ban, a kulturális minisztérium javaslatára szállították föl Budapestre.

A sárospataki református kollégium könyvtárának legértékesebb kincseit 1938-ban, a kulturális minisztérium javaslatára szállították föl Budapestre. A páratlan kéziratokkal és korai nyomtatványokkal, valamint a pataki múzeumból kimenekített aranytárgyakkal megrakott ládákat fővárosi banktrezorokban helyezték biztonságba. Egészen addig ott is maradtak, míg a háborús ostrom zűrzavarában nyomuk nem veszett.

A sors iróniája, hogy a Sárospatakon maradt könyvtárrész – a háború előtti évben 73718 kötetet és 100115 önálló művet számlált a katalógus – sértetlenül élte túl a harcokat. Ez nagyban köszönhető Jegorov kapitánynak, a szovjet városparancsnoknak, aki őröket állított a nagykönyvtár épülete elé.

A sárospataki könyvtár köteteiről, akárcsak a további sok ezer, a banki trezorokból eltűnt képző- és iparművészeti alkotásról a rendszerváltozásig szinte semmit sem lehetett tudni. A könyvek históriájának első tizenöt évét ma is homály fedi. Az azonban már biztosnak látszik, hogy 1960 márciusában kerültek be a Nyizsnyij Novgorod-i Regionális Tudományos Könyvtárba, mégpedig a helyi művészeti múzeumból. Ezeket azonban a kilencvenes évek közepéig nem katalogizálták, sőt létükről is csak a könyvtárosok egy szűk csoportja tudott. Jelcin elnök első hivatalos magyarországi útján néhány kötetet magával hozott, és utalt arra, hogy Magyarország a teljes kollekciót is visszakaphatja. Ennek a szigorú orosz restitúciós törvény sem lenne akadálya, hiszen a könyvtár egyházi tulajdon. Ám csak a katalogizálás történt meg: a lista a Soros Alapítvány segítségével az internetre is fölkerült. (www.libfl.ru/ eng/Saros) (N.K.J.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?