Hajsza az „igazi” Hannibal után

Csakhogy az élet rálicitált a horrorfilmre: szökésben van az „igazi” Hannibal is. Vagyis a normális emberek között szabadon jár-kel az a feltételezhetően rendkívül érzékeny, művelt, de bestiálisan kegyetlen bűnöző is, aki a film különc forgatókönyvíróját, Thomas Harrist megihlette. A szerző éppen a valódi sorozatgyilkos miatt választotta a cselekmény helyszínéül Firenzét. De az igaz történetbe belekeveredett egy rejtélyes, a társadalmi elit képviselőiből álló sátánimádó szekta és a Sisde olasz titkosszolgálat is. Több mint valószínű, hogy ennek a történetnek legalább olyan izgalmas lesz a folytatása, mint a fikciónak.

Toscana tartományt több mint másfél évtizeden át tartotta rettegésben egy aberrált gyilkos. A „firenzei rém” hétvégi pásztorórákon enyelgő párocskákat lepett és gyilkolt meg a székváros közeli szabadban. Először a férfival végzett közvetlen közelről egy Beretta revolverrel, majd a szeretője halálát végignéző nő következett. A gyilkos ezután csonkított: kioperálta minden női áldozat nemi szervét és bal mellét. 1968-tól 1985-ig nyolc pár végezte így. A rendőrség tehetetlen volt; öt gyanúsított csuklóján kattan a bilincs, ám a gyilkosságok folytatódtak.

Végül a gyanú árnyéka egy névtelen feljelentőlevél nyomán az idős Pietro Paccianira vetődött. A hetven felé közelítő férfi jellemrajza szinte mindenben ellentmondott a pallérozott firenzei rémről készített kriminálpszichológiai fantomképnek: korlátolt volt és hirtelen haragú. Bűnössége mellett szólt viszont, hogy egy nem mindennapi gyilkosságért korábban ült már tizenhárom évet. Pacciani rajtakapta menyasszonyát, amint éppen megcsalja. A csábítót azonnal megölte, majd a nőt arra kényszerítette, hogy szeretkezzen vele a még ki sem hűlt tetem mellett. Vallomása szerint akkor kerítette hatalmába a gyilkos indulat, amikor kedvese megmutatta bal keblét szerelmi riválisának. Ezt a nyomozók meggyőző, a sorozatgyilkosságot megmagyarázó lélektani motívumnak találták, s amikor Pacciani kertjében ráleltek egy 22-es töltényhüvelyre, a férfi sorsa megpecsételődött.

A firenzei rém 1994-ben lefolytatott pere ugyanakkora port vert fel Itáliában, mint amilyet a tengeren túl O. J. Simpson feleséggyilkosságának tárgyalása: egyenes közvetítésben tömegek követték a borzalmas televíziós reality show minden fejleményét. Az eljárás a toscanai székvárosba vonzotta Thomas Harrist is, akit a tárgyalóteremben nyíltan is kimondott gyanú indított emberhúst zabáló hősének megalkotására: nehéz volt elhinni, hogy a sorozatos gyilkosságokat annyi éven át lebukás nélkül éppen egy analfabéta kövesse el, mint ahogy azt is, hogy az egész ügy mögött nem áll a Paccianiénál jóval magasabb rendű értelem.

A nagypapa korú parasztot tizenhat rendben életfogytiglanra ítélték. Olaszország fellélegzett, de a rém két év múlva ismét szabadlábon volt: a fellebbviteli eljárás elégtelennek találta az ellene felhozott közvetett bizonyítékokat. Pacciani a vád által kiharcolt újabb tárgyalásra várt, amikor 1998-ban váratlanul – és magmagyarázhatatlanul jómódú emberként – elragadta a halál. Az halottkém szívelégtelenséget állapított meg nála, annak ellenére, hogy arcra borulva, bokáig lehúzott nadrágban és nyakig felrántott ingben találtak rá.

A firenzei rém természetes haláláról szóló hivatalos verzió egészen idén tavaszig tartotta magát, amikor az ügyészi hivatal bejelentette, hogy a gyilkos szívrohamát valószínűleg lélektani és vegyi ráhatással segítették elő. Vagyis: Paccianit megölték. Most pedig gyökeres fordulat következett be: az ügyet mindvégig lezáratlanként kezelő firenzei rendőrség nyíltan arról beszél, hogy a rém megrendelésre gyilkolt, s a levágott genitáliákat egy sátánista csoport szertartásaihoz szállította. Nevek még nem kerültek nyilvánosságra, csak annyi szivárgott ki, hogy a csoport tagjai a toszkán társadalmi krémhez tartoznak: van közöttük nagykövet, képzőművész és orvos (!) is...

A firenzei nyomozók a minap váratlanul megszállták Aurelio Mattei, a Sisde pszichológusa és Francesco Bruno ismert olasz bűnügyi lélekbúvár lakását és irodáját. Mindkét férfit órákon át vallatták, s dokumentumokkal megrakodva távoztak tőlük. A rendőrök egyiküket sem vádolják bűnrészességgel, de biztosak benne, hogy sokat tudnak, s hogy több olyan bizonyítékkal rendelkeznek, amelyek nem jutottak az eredeti rendőrségi vizsgálat látókörébe. Mattei például már 1992-ben több olyan tényt is publikált, amelyet csak az idei nyomozás fedett fel. Bruno pedig még 1985-ben, az utolsó gyilkosság előtt előállt az okkultista szektateóriával. Szerinte a kimetszett testrészek sátánimádó rituálék kellékei voltak.

Michele Giutarri, a firenzei bűnügyi rendőrség főnöke nagyon kíváncsi rá, vajon miért „fektette el” a Bruno-dossziét a Sisde, amely párhuzamos nyomozást folytatott az ügyben. Azt is reméli, hogy a titkosszolgálat által elköltött pénzek lenyomozásával ki tudja deríteni, hogy kiket fedeztek ismeretlen erők az államapparátusban. A részletekkel kapcsolatban eddig két ügynököt faggattak ki.

A valódi Hannibal és ördögi csapata egyelőre szabadon mozoghat. Biztos lehet azonban benne, hogy Pacciani elnémításával nem sikerült lezárnia az immár több mint három évtizedes rémhistóriát. És abban is, hogy Toscanában hamarosan csak a bárányok fognak hallgatni.

Róma, 2001. november