Göttingen magyarmániás németjei

Na jó, talán valamivel nehezebb – ismerik el. De ha az embernek német az anyanyelve, tud angolul, franciául, esetleg oroszul, akkor itt az ideje végre valami egzotikust tanulni. Finnül, észtül, de leginkább magyarul. Egyébként is, a göttingeni egyetem látott már ennél furcsább dolgokat, például Otto von Bismarck későbbi birodalmi kancellárt meztelenül végiglovagolni a főutcán, igaz, utána ki is tiltották a városból. Mivel már előzőleg is többet ült a városi fogdában, mint az órákon, a fenti stikli után az egyetemről is eltanácsolták.

Göttingen ma is az egyetemisták városa: 130 ezer lakosából 25-30 ezer diák, a kisváros gyakorlatilag belőlük él. Ők tartják el a vendéglőket, a kocsmákat, az üzleteket, de leginkább a kerékpárboltokat, a drótszamarakból ugyanis több ezernyi karikázik életveszélyesen a girbe-gurba utcákon. Az egyik házon tábla virít, mindenki megtudhatja, hogy tanulmányai idején itt lakott Kőrösi Csoma Sándor. Göttingen 44 Nobel-díjasán kívül még arról is híres, hogy Németországban (Hamburg, Berlin és München mellett) itt lehet magyarul tanulni az egyetemen, ehhez a magyar állam egy lektor küldésével járul hozzá, a fizetését már „áthárította“ a németekre. Rab Irén korábban a budapesti Német Iskolában tanított, egy éve a göttingeniek érdeklődését igyekszik felkelteni a magyar nyelv, kultúra és irodalom iránt. Jelenleg 26 diákja van.

A magyar tanszék a finnugrisztika részeként egy századfordulós, barna téglás, elegáns házban kapott helyet. Állandó őre is van, egy transzszexuális benyomást keltő hajléktalan, aki különféle játékokra buzdítja az arra járót, de a végkifejlet mindig ugyanaz, adakozni kell a pénztárcájába. Időnként állítólag elkapják, és orvul megmosdatják, ilyenkor annyira megsértődik, hogy napokig senkivel sem hajlandó beszélni. Aztán megint kipakolja a zacskóit, és folytatja a gyűjtést. A magyar főhadiszálláson meredek falépcső visz az emeletre, ahol hatvanas évekbeli budapesti fényképek ébresztenek nosztalgiát egy letűnt kor után. „Ezeket már rég le kellett volna cserélni“ – mondja Rab Irén, aki nem kis küzdelmet folytat azért, hogy a Piroskacsárdásos kép helyett egy modern Magyarországot tudjon bemutatni. Ez korántsem egyszerű: a lektornő legutóbb több mint száz kérdőívet osztott szét az egyetemisták és a városlakók között, magyarországi ismereteik iránt érdeklődött. A meglepetés leírhatatlan volt: a németek közül sokan Bulgáriával és Lengyelországgal is határosnak vélték Magyarországot. Nem túl szívderítő, hogy a göttingeniek Budapest mellett más magyar városról nem nagyon hallottak, a híres ember kategóriájához pedig valaki egyenesen azt írta: ilyen magyar nincs is. A tájékozottabbaknak rémlett Bartók, Liszt, Márai és Kertész neve. A jó hír az, hogy mindezek ellenére a magyarok rokonszenves, segítőkész és nyitott népek, a „vad lengyelekkel“ szemben mindenképpen „civilizáltnak“ számítanak. De azért továbbra is a Balaton, a puszta, a gulyás és a paprika hazája Magyarország. Viszont Rab Irén magánfelmérésében a helyiek 75 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szívesen dolgozna vagy tanulna Magyarországon, és csaknem 50 százalék azt is el tudná képzelni, hogy nálunk telepedjen le.

De mielőtt a német egyetemisták hódító seregei megjelennének a magyar határoknál, előbb be kellene fejezniük a tanulmányaikat. Ez errefelé szépen elhúzódik, Sascha például lassan 30 lesz, amikor pár hét múlva nemzetközi gazdaságtanból lediplomázik, de egyelőre még sehol a kecsegtető munkalehetőség. Saschát ez nem zavarja, négy nyelven beszél, köztük lengyelül (jól) és oroszul (közepesen). Most magyarul tanul, hátha ez is jó lesz valamire.

– Angolul és franciául minden valamirevaló német érettségiző tud, de gondoltam, hátha a lengyellel és a magyarral kicsit többre megyek. A kelet-európai országok gazdaságával szeretnék foglalkozni, a regionális együtt-működésekkel, esetleg hosszú távú stratégiai tervezéssel“ – darálja Sascha lendületes németséggel. A magyarral kicsit korai lenne próbálkozni, hárítja el a felvetésemet, még csak fél éve tanul. Ám máris jó volt az elmúlt fél év arra, hogy megtanulta: az ősmagyarok az Urál mellől származnak, és nem a szlávokkal, hanem a finnekkel rokonok. Ezt ugyanis soha nem gondolta volna. Híres magyart viszont ismer, nem is egyet: Rubik Ernőt, a bűvös kocka atyját és Baumgartner Zsoltot, az újdonsült Forma-1-es pilótát. Ennél modernebb Magyarország-képet keresve sem találnánk... A 24 éves Johannes talán kevésbé lehengerlő, viszont meghökkentően elszánt. Akár a vakmerőség szobrát is megmintázhatnánk róla, hiszen úgy pályázott egyéves Erasmus-ösztöndíjra, hogy korábban soha nem járt Magyarországon, csupán nővére mesélt neki egy ott töltött szünidőről. Most magyarkurzusra jár Rab Irénhez, és egyelőre csak abban biztos, hogy ez a nyelv aztán egyetlen korábbihoz sem hasonlít.

A magyar egyébként akkor lett kapós, amikor tavaly nyáron a göttingeni egyetem háromhetes intenzív kurzust hirdetett, majd a negyedik hetet Magyarországon töltötték a diákok. A 15 helyre több mint hatvanan jelentkeztek, aki bejutott, „megfertőződött“, és azóta is szorgalmasan látogatja a magyarórákat. ĺgy járt Sara is, aki eredetileg finnugrisztika szakos volt: tavaly Budapesten járt, és elbűvölte a város. Sara kultúraantropológiát is hallgat, nyáron egy hónapot Pécsett tölt, hogy tovább gyarapítsa a magyartudását. A lelkes kezdőket mintegy megkoronázandó a pályaudvaron összefutunk Silkével, aki egyszerűen tökéletesen beszél magyarul. Nincs akcentusa, nem vét nyelvtani hibákat. „Elnézést, elvesztettem a mobilomat, ezért nem voltam ott a megbeszélésen“ – mondja Rab Irénnek. Miután lerójuk a kötelező dicséreteket, Silke szabadkozni kezd: „Egy kicsit most elfelejtettem magyarul, mert fél évig Oroszországban voltam.“ Ebből persze semmit sem érezni. Silke öt éve kezdett magyarul tanulni, először az egyetemen, majd egy magyarországi református közösségnél töltött néhány hónapot. Évente visszajár, most éppen újdonsült férjének akarja megmutatni az országot.

De még mielőtt azt gondolnánk, hogy Göttingenben minden tökéletes, találkozunk a bajor

Eberhard Winklerrel, a finnugrisztikai tanszék vezetőjével. A finnek és az észtek valóban támogatják a nyelvüket és a kultúrájukat, de a magyarok elszántságát kevesli. „A finnek precízek és a kérdéseinkkel mindig van kihez fordulni Helsinkiben, a minisztériumban. Az észtek még a lektoruk fizetését is állják, a magyaroknak viszont mintha nem lennénk fontosak. Alig tesznek valamit a jó kapcsolatok érdekében, nem számíthatunk semmilyen támogatásra. Úgy érzem, mintha kicsit a sorsunkra hagytak volna minket“ – panaszolja. Pedig a göttingeni könyvtár magyar gyűjteményének egész Németországból csodájára járhatnak, megvan itt minden, ami számít: eredeti Mátyás-corvina a páncélszekrényben, 1612-es Károli biblia, 1815-ből első kiadás a Lúdas Matyiból, 1949-től pedig minden fontos mű, ami irodalom, történelem, politikatudomány vagy nyelvészet témakörben megjelent Magyarországon. Körülbelül 70 ezer kötet, mindezt német állami keretből finanszírozzák.

Göttingen-Berlin, 2004. július