GALÉRIA: Mesél a Rembrandt-ház

Az igaz, hogy a bútorok nem eredetiek, vagyis nem abban az ágyban aludta az igazak álmát a holland mester, amelyet egykori házában látni, és nem abban a szekrényben őrizte kabátját, ingét, amelyet megnézhetünk, de a ház teljes egészében a kor stílusát tükrözi. Minden bútor, minden tárgy Rembrandt van Rijn idejéből származik, így a házat járva teljességgel átérezhetjük, a 17. század hangulatát. Megtudhatjuk, miként éltek akkor az emberek, milyen volt a festő első emeleti műterme, ahol ő és tanítványai alkottak, hol nyomtatta a mester a metszeteit, amelyből 250-et őriz a múzeum, és melyik helyiségben született Rembrandt fia, Titus. 

Itt láthatjuk az akkoriban divatos nagyon szűk csigalépcsőt, a kicsit komor, rideg konyha 17. századi típusát egy óriáskandallóval és a szolgálólány hálófülkéjével, felfedezhetjük a művész sisakjait és fegyvereit, szobrait, valamint csiga- és lepkegyűjteményét. A legérdekesebbek – legalábbis számomra – a rövid szekrényágyak, amelyek egy kis töprengésre adnak okot, addig, amíg magyarázatot nem kapunk: „az emberek akkoriban ülve aludtak, mert féltek, hogy a fejükbe száll vér, és meghalnak álmukban”.

Rembrandt híres, elismert festő volt, zsebében volt már a megbízatás az Éjjeli őrjárat megfestésére, amikor 1639-ben megvette a már akkor is drága házat. Itt élt jómódban és szerelemben feleségével, Saskiával, akit azonban Titus fiuk születése után hamarosan elvesztett. Ezt a veszteséget sosem heverte ki a mester, s míg a korábbi éveket a művészi termékenység határozta meg, Saskia halála után aktivitása alábbhagyott. Kevesebbet festett, népszerűsége is csökkent, nemcsak passzivitása miatt, hanem mert már egy másik festési stílus éledezett. Rembrandt elkeseredésében szórta a pénzt, műkincseket vásárolt és szeretőket tartott. Tékozló életmódja miatt annyira eladósodott, hogy 1658-ban kénytelen volt elhagyni a házát, amelyet műgyűjteményével együtt elárvereztek. A ház, mint egykori gazdája is, hányatott sorsra jutott, az épületet kettéosztották, s a 20. század elejéig különböző családok lakták. Az évek során annyira lepusztult, hogy csak az egykori neves lakó miatt nem bontották le – szerencsére. Az épületet végül a város vette meg, s most ismét Rembrandté – róla, az emberről, a festőről, a műgyűjtőről, a tanárról mesél.