Tegnap a villamoson utazva figyelmas lettem egy gyerekarcú, beteges alkoholistára. Napbarnított arcát zúzódások csúfították, de szemében szelídség volt. Feltántorgott a villamosra, leült az egyik ülésre és csendben nézte az üvegen át a nyüzsgő várost.
Fővárosi pillanatkép
Pár megállóval később felszállt egy magas, kreol, jóképű fiatal fickó. Menő, vadonatúj cucc, zselézett haj. Lehuppant a gyerekarcú elé.
Utaztunk az emberszagtól bűzlő, fülledt villamoson, mindenki kókadozott. Egyszer csak a macsó felpattant, odaállt az ajtóhoz. Le akart szállni az egyik plázánál. Majd hirtelen megfordult, szemügyre vette a kótyagos fickót, odarohant hozzá és leköpte. Ezek után a macsó, mint aki jól végezte dolgát, leszállt a bevásárlóközpontnál, és bement korzózni, cicákat hódítani. A borvirágos orrú áldozat pedig szó nélkül hagyva az előbbi megalázó tettet, csendben utazott tovább.
Ezt követően nemsokára én is leszálltam. Belebotlottam egy öreg úrba, akinek a szemén egyszerre két szemüveg volt, koszos és szakadt ruhája úgy lógott rajta, mintha ráhányták volna. Ám ez önmagában még nem meglepő, hiszen gyakran látni ilyeneket Pozsony utcáin. A bónusz a férfi fejére ráeszkábált hirdetőtábla volt, melyen pontokba szedve ott állt feketén és fehéren, miért ne menjünk az Európai Unióba. Hogy csak a legfrappánsabbat említsem: Az EU-ban minden emberbe 666-os mikrochipet szerelnek.”
De hogy miért éppen csipet, miért nem ventilátort vagy mákdarálót? Mindkettőnek ugyanolyan „nagy” a valószínűsége.
Ezek után önkéntelenül is elgondolkodik az ember, hogy ilyen polgárokkal, akik leköpdösik a másikat, chipekkel ijesztgetik a jámbor embert, érettek vagyunk-e egy közös Európára? Először a családokban kellene rendet tenni, toleranciára és illemtudásra kellene nevelni a felnövekvő generációkat, mert a viselkedéskultúra eléggé középkori és primitív kis hazánkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.