Fischer: Vissza kell térni az európai normákhoz

„A keleti bővítés nagy esély, de nagy kihívás is”Külügyminiszter úr, a kilencvenes években különleges kapcsolat volt Magyarország és Németország között. Úgy tűnik, hogy ezek az idők elmúltak. Talán azért, mert a magyar és a német kormány között nincsenek vitás kérdések? Ezért nem vagyunk már érdekesek Németország számára? Milyen szerepet vár el Ön Magyarországtól az Európai Unióban?

Németország és egész Európa számára is sorsfordító év volt 1989. Magyarország ebben különleges szerepet játszott, amikor megnyitotta a határokat az NDK-menekültek előtt, és ez mindig megmarad a németek fejében és szívében. Aminek most tanúi vagyunk, azt úgy nevezném, hogy visszatérés az európai normákhoz. A kapcsolatok az élet minden szintjén, a politikában, a társadalmi kapcsolatok terén, a gazdaságban és a kultúrában egyre szorosabbak lesznek; ugyanakkor számos témát már nem kétoldalú megbeszéléseken, hanem az EU partnerekkel együtt tárgyalunk meg. Gyakrabban találkozunk – ez különösen érvényes a külügyminiszterek szintjére –, és sokkal kötetlenebbül tudunk egymással beszélni. Azt, hogy milyen szerepet játszik majd Magyarország az Európai Unióban, maga fogja meghatározni. Nekem azonban meggyőződésem, hogy az európai eszmeiség ebben az országban mélyen gyökeredzik, és Magyarország az integrált Európai Unióban kiválóan fogja képviselni saját legitim érdekeit, anélkül, hogy szem elől vesztené a közös célt.

Az EU-csatlakozás néhány előnyét nem egyik napról a másikra fogják érezni a magyar polgárok. Mennyi ideig kell várnunk, hogy megvalósuljon a személyek szabad mozgása (a schengeni övezethez való csatlakozás) és például a németországi szabad munkavállalás?

Ezzel a csatlakozási szerződésben a szabad mozgás kérdésében egyeztetett átmeneti időszakok problémájára utal. Nem hiszem, hogy ez bármiképpen akadályozná Magyarország európai uniós integrációját. Egy dolog azonban világos: a keleti bővítés nagy esélyt, ugyanakkor nagy kihívásokat is jelent. Ezekkel együtt kell megbirkóznunk.

Az európai alkotmány decemberi, brüsszeli kudarca után nem sokkal az EU legnagyobb nettó befizetői az európai költségvetés befagyasztását követelték. Értelmezhetjük ezt Spanyolországnak és Lengyelországnak – az EU eddigi, illetve jövendőbeli legnagyobb kedvezményezettjének – küldött üzenetként? Vagyis: ha nincs kompromisszum, nincs pénz?

Legelőször is: az alkotmány nem bukott meg, csak a huszonötöknek nem sikerült már decemberben, Brüsszelben konszenzust elérni. A megbeszélések tovább folynak, és mi támogatjuk az ír elnökség erőfeszítéseit, hogy megoldást találjon a problémákra. Az alkotmányozó konvent munkája előre viszi Európát, megteremti annak a feltételeit, hogy közösen nézzünk szembe a XXI. század kihívásaival, és erős és megbízható partnerré váljunk a világpolitikában. Ezt nem szabad könnyelműen kockára tenni. A világ nem vár ránk. Az unión belül egyes partnerek közti szorosabb együttműködés is segíthet abban, hogy előre vigye Európát: ezt mutatja Schengen és az euró példája. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk a közös célt sem. Németország kiáll a huszonötök, illetve a még többek erős Európája mellett. Ami pedig a pénzügyi tárgyalásokat illeti: mindig is óvtam attól, hogy a két nehéz témát, az alkotmányt és a pénzügyi kérdéseket párhuzamosan tárgyaljuk. Ezt sajnos nem sikerült elkerülni.

Az alkotmány után a következő vita egyértelműen a 2007–2014-ig tartó időszak költségvetéséről szól majd. Már most világos, hogy az újonnan csatlakozó államok nem lesznek olyan kedvező helyzetben, mint Spanyolország vagy Portugália a nyolcvanas évek közepén. A legnagyobb nettóbefizetők azonban még kevesebb hozzájárulást akarnak fizetni, mint jelenleg (legfeljebb a GDP egy százalékát): hogyan tud a kibővített EU az eddiginél kevesebb pénzzel működni? Elkerülhető-e az első és másodosztályú tagság kialakulása?

Nincs szó sem a költségvetés megnyirbálásáról, sem a befagyasztásáról. Ha a költségvetésben betartjuk az EU-tagállamok GDP-jének egyszázalékos felső határát, mint ahogy a jelenlegi büdzsé esetében is történt, akkor a kiadások az unión belüli gazdasági növekedésnek megfelelően emelkednek, jelenleg mintegy öt százalékkal. A német nettó hozzájárulás ráadásul aránytalanul fog emelkedni, mert először is, a mi gazdaságunk európai összehasonlításban jelenleg lassabban növekszik, másodszor pedig a bővítés után a strukturális alapokból a keleti német tartományokba irányuló transzferek előreláthatólag csökkenni fognak. Egyébként pedig nem lehet a nemzeti költségvetésektől szigorú takarékosságot követelni, és utána európai keretek közt nem ugyanazt a mércét alkalmazni.

Németország kész arra, hogy humanitárius segélyt nyújtson Irakban. De mi történik akkor, ha a NATO a katonai részvétel vagy békefenntartók bevetése mellett dönt: megengedheti-e magának Németország, hogy ne küldjön német katonákat Irakba és a kimaradással a német cégek iraki lehetőségeit veszélyeztesse?

Németország már most is jelentős humanitárius segítséget nyújt Irakban. Az újjáépítésben is részt veszünk, ott vagyunk a rendőrök képzésénél is. Ami pedig a NATO-bevetést illeti, ez most egyáltalán nincs napirenden. Jelenleg arról van szó, hogy olyan gyorsan, ahogy csak lehet és a gyakorlatban megvalósítható, átruházzuk a szuverenitást az iraki népre. Németország üdvözli, hogy az ENSZ ebben a folyamatban egyre nagyobb szerepet vállal, hiszen kezdettől fogva szorgalmaztuk a világszervezet erős és központi szerepvállalását Irakban. Ha létrejön a legitim iraki kormány, annak a feladata lesz eldönteni, hogy milyen segítséget kér és kitől. Azt már korábban bejelentettük, hogy Németország egy ilyen helyzetben kész lenne rá, hogy szerepvállalását például orvosi evakuációs segítségnyújtásra is kiterjessze.

Berlin, 2004. január