<p>A teljesen sötétbe borult Szent Péter bazilikában kezdődik nagyszombat este a virrasztás, amelyen Ferenc pápa felnőtteket keresztel meg. A húsvét vasárnapi misén magyar nyelven is imádkoznak.</p>
Ferenc pápa vezeti a húsvéti vigíliát, vasárnap magyarul is imádkoznak az ünnepi misén
A húsvéti vigília hagyománya szerint a nagyszombat este fél kilenckor kezdődő szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indul, ahol az egyházfő megáldja a tüzet, rávési az alfa és az ómega görög betűket, valamint a 2017-es évszámot a húsvéti gyertyára, majd meggyújtja.
Innen Ferenc pápa és a vele koncelebráló papok a bazilika főhajóján az oltárig haladnak. Szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben és sötétben van, csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világítják meg. A bazilikában akkor gyulladnak fel a fények, amikor a pápa az oltárhoz ér. Ezzel egy időben megszólalnak a Szent Péter bazilika három napja néma harangjai is.
Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztel meg, akik a világ különböző országaiból érkeznek.
A Vatikán honlapján közöltek szerint a vasárnap délelőtti, Szent Péter téri misén szokás szerint a világ különböző nyelvein imádkoznak, olaszul, héberül, angolul, portugálul, kínaiul. A vatikáni miséken felhangzó imádságok nyelvét folyamatosan váltogatják, a nagy világnyelvek mellett gyakori a ritka nyelvek használata is, az európai nyelveket pedig körforgásszerűen használják.
A negyedik imádság ez alkalommal magyarul szól: "A Húsvétból fakadó új élet kegyelme győzzön le minden megosztottságot és haragot, táplálja a testvériséget és segítsen mindenkit az igazság keresésében!"
Vasárnap lesz 90 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápa, akit Ferenc pápa már az előző napokban személyesen felköszöntött a Vatikánban - közölték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.