Ferenc pápa nem érzi magát forradalmár egyházfőnek

Róma |

<p>Ferenc pápa nem érzi magát forradalmár egyházfőnek, inkább a gyökereket keresi és sohasem felejti, honnan jött és ki ő - egyebek közt ezt vallotta magáról abban a pénteken megjelent interjúban, amelyet a La Vanguardia című spanyol napilap római tudósítójának adott.</p>

Az egyházfő ugyanakkor megjegyezte, hogy nem játssza el a “pap-pápát”. Mint mondta, Vatikán Állam vezetői szerepét nagyon komolyan veszi, minden diplomáciai és protokoll-előírást tiszteletben tart. Mindazonáltal leginkább egyháza pásztorának érzi magát, aki - mint fogalmazott - “amikor kimegy a szobából lekapcsolja a villanyt, hogy ezzel is takarékoskodjon és segítse nyáját.”
   

Ami az általa elindított egyházi reformokat illeti, Ferenc pápa elmondta, hogy az őt pápává választó tavaly márciusi konklávét megelőző bíborosi tanácskozásokon fogalmazódott meg az a kérés, hogy a XVI. Benedeket követő egyházfő munkáját a Vatikánon kívüli tanácsadók segítsék. Ferenc pápa ezért megválasztása után egy hónappal nyolc fős bíborosi testületet (C8) nevezett ki, amelynek tagjait nem a Vatikánból válogatta össze.
   

A nemzetközi politikával kapcsolatban az egyházfő kijelentette, hogy a "megosztottság" aggasztja a legjobban. “Amikor egy nép függetlensége szakadár törekvésekkel születik, ez szétszakítja a nemzetet” - fogalmazott és a volt Jugoszláviát, Skóciát, az észak-olasz Padániát és a spanyolországi Katalóniát említette. Felfedte, hogy a Vatikánban nemigen bíztak abban, sikerül összehozni Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnököket közös izraeli-palesztin békeimára, ám ez június 8-én mégis teljesült. "
   

"A Vatikán 99 százaléka nem hitte, hogy a találkozó megvalósulhat” - mondta Ferenc pápa.
    XII. Pius második világháborús szerepéről az egyházfő megjegyezte: “nem akarom azt mondani, hogy XII. Pius nem követett el tévedéseket (…) de csalánkiütést kapok, amikor mindenki az egyházat és XII. Piust tartja felelősnek, és elfelejtik a nagyhatalmakat, amelyek pontosan ismerték a nácik vasútvonalait, mégsem bombázták ezeket”.
   

Magáról Ferenc pápa azt mondta, azt szeretné, ha úgy emlékeznének majd rá: “jó fiú volt, aki minden tőle telhetőt megtett”. Hozzátette, ha a lemondott XVI. Benedekhez hasonló választás elé kerül, az Úrtól kér majd tanácsot, aki - mint mondta - "biztosan jót fog tanácsolni”.
   

Az egyházfő megválasztása óta legszívesebben egy öreg Ford Focus autóval közlekedik. Az interjú kitért a pápamobilra is, amelyet Ferenc pápa szardíniakonzervhez hasonlított. “Hogyan üdvözöljem az embereket és mondjam el nekik, hogy szeretem őket egy szardíniás dobozból (…), a pápamobil egy fal”. Hozzátette, hogy tudja, a pápamobil páncélozott, és azt is, hogy minden megtörténhet.
   

"Ám ismerjük el, az én koromban már nincsen sok vesztenivalóm” - mondta a pápa a lapnak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?