Feleségének szeretője ölte meg a görög nagykövetet

Rio de Janeiro |

<div>Egy fiatal brazil rendőr ölte meg karácsonykor Görögország brazíliai nagykövetét, valószínű, hogy az asszony is részt vett a gyilkosságban.</div>

Kiriakosz Amiridisz holttestét egy kiégett kocsiban találták meg Rio de Janeiróban. December 26-án tűnt el, utoljára a Rio de Janeiro állam északi részén található Baixada Fluminense régióban látták.A gyilkossági ügyben beismerő vallomást tett egy 29 éves brazil rendőr, Sergio Moreira, aki a helyi sajtó szerint szerelmi kapcsolatban állt Amiridisz feleségével. A brazil hatóságok elrendelték a feleség, Francoise Amiridisz, illetve három másik ember őrizetbe vételét. Egyikük Moreira unokatestvére, aki pénzt is kapott a gyilkosságban való részvételért. A nyomozók vérfoltokat találtak annak a háznak a kanapéján, ahol az Amiridisz-házaspár az ünnepeket töltötte. A rendőrség feltételezése szerint Kiriakosz Amiridiszt a házban gyilkolták meg, testét szerdára virradóra tették be az általa korábban kibérelt kocsiba. A rendőrnyomozó azt mondta, az 40 éves asszony sokáig tagadott, de a bizonyítékok hatására megtört, elsírta magát és beismerő vallomást tett. Az 59 éves görög diplomata azonosítása különösen nehéz volt, mivel a holttest a tűzben szinte teljesen elégett. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260828","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Moreira először azt vallotta, azért ment a házba, hogy elnézést kérjen a nagykövettől „tiszteletlen viselkedése” miatt, de veszekedni, dulakodni kezdtek, és önvédelemből ölte meg. A rendőrség a bizonyítékok alapján megcáfolta az önvédelemről szóló verziót.  Az autó rendszámtáblája, amelyben a holttestre bukkantak, megegyezett az 59 éves diplomata által bérelt járművével. A Brazíliában működő görög diplomáciai képviselet közölte, hogy utoljára hétfőn beszéltek Amiridisszel. Követségi források azt mondták, hogy a nagykövet hivatalosan január 9-éig szabadságon lett volna.  A görög képviseletet január óta vezető diplomata Brasíliában élt, ahonnan feleségével együtt december 21-én utazott el Rio de Janeiróba, hogy ott töltsék szabadságukat. A nagykövet eltűnéséről felesége értesítette a hatóságokat. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260830","attributes":{"alt":"Kiriakosz Amiridisz (balra) görög nagykövet a brazil elnökkel","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"Kiriakosz Amiridisz (balra) görög nagykövet a brazil elnökkel","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Amiridisz 2012-től 2016-ig Líbiában dolgozott diplomataként, korábban, 2001 és 2004 között Rio de Janeiró-i főkonzul volt. (MTI, idnes.cz)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?