Ezer méter mélyen fedeztek fel újabb barlangot szlovén barlangászok

barlang k

Ezer méter mélyen fedeztek fel újabb barlangot szlovén barlangászok.

A Nyugat-Júlia-Alpokban, Szlovénia és Olaszország határán, a Kanin-hegység gleccserek által formált karsztterületén talált új barlang immár a tizedik Szlovéniában, amely ezer méter mélyen helyezkedik el - írta a helyi sajtó hétfőn.

Matic Di Batista, a ljubljanai barlangkutatók egyesületének elnöke elmondta: az Alvó dinoszaurusz-szakadék nevű barlangrendszerben újonnan felfedezett üreg a világ száz legmélyebb barlangjához tartozik.

Kiemelte: a barlangászok 2007-ben kezdték el kutatni a szakadékot, de miután 300 méter mélységben nem találtak utat, felhagytak a kereséssel.

A fejlett világitástechnika azonban lehetővé tette, hogy tovább lépjenek, ez év elején a barlangászok elértek 730 méter mélybe.

A feltárás a múlt hétvégén folytatódott, miután felfedezték, hogy a barlang még mélyebbre nyúlik, és végül egy 1040 méter mélyen elhelyezkedő kamrához vezet.

A barlang körülbelül két kilométer hosszú. 350 méteres mélységtől kezdve nagy mennyiségű víz kísérte a felderítőket, amely többször eltűnt, majd lejjebb újra megjelent - írták jelentésükben a barlangkutatók.

Szlovénia meglehetősen gazdag karsztterületekben, és mintegy nyolcezer barlanggal rendelkezik. Közülük mindössze húszat látogathatnak a turisták, a két leghíresebb a Postojnai- és a Skocjani-barlang.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?