Szereted a RAP-et? Vagy esetleg a kemény rockzenére esküszöl? Ha igen, van egy rossz hírünk: a pszichológusok legújabb kutatásai szerint agresszívakká válunk az erőszakos dalszövegek miatt.
Erőszakossá tesz a RAP?
Szegény rappereket, rockereket újból és újból támadások érik. Hol a közvélemény háborodik fel egy-két dalszövegen, hol az anyukák-apukák képednek el, mikor véletlenül belehallgatnak kedvenc kazettáinkba, legújabban pedig pszichológusok bizonyították be, hogy dalszövegeikkel káros hatással vannak ránk, fiatalokra. Egy amerikai egyetem kutatói végeztek egy kísérletet ebben a témában. Kiválasztottak néhány embert, majd a csoport egyik felével olyan RAP és rock számokat hallgattattak meg, amiknek a szövegei nem a finomságukról, udvariasságukról és líraiságukról híresek. Vagyis jó kemények, agresszívak, mindenki megmondja jól a magáét. A csoport másik felével pedig épp ellenkezőleg kellemes, romantikus szövegű dalokat hallgattattak meg. Majd ezek után a kísérlet minden résztvevőjével kitöltettek egy pszichológiai tesztet, melyeknek az lett az eredménye, hogy az agresszív szövegű dalokat hallgató embereknek sokkal erőszakosabb gondolataik vannak, mint azoknak, akik a másik csoportba tartoztak. A kutatók szerint maga a zene nem tesz agresszívvá, csak az erőszakos szövegek, hiszen direkt úgy végezték a kísérletet, hogy a meghallgatott számok között olyanok is szerepeltek, amiknek a zenéje kemény volt, de a szövege teljesen átlagos, és ezek a számok nem szültek erőszakos gondolatokat a zenehallgatók agyában.
A pszichológusok tehát azt mondják, hogy nincs igazunk azoknak, akik azt gondolják, ha szókimondó szövegeket hallgatunk az levezeti az agresszív indulatainkat, mert így mintegy kiadjuk magunkból a dühöt. (n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.