ENSZ-jelentés: 29 millió lány és asszony áldozata a modern kori rabszolgaságnak világszerte

rabszolga illusztráció

A világon nagyjából 29 millió lány és asszony kizsákmányolás áldozata az ENSZ egy friss jelentése szerint.

Ennek a modern kori rabszolgaságnak számos különféle módja ismeretes: a helyi idő szerint pénteken közzétett jelentés – amelynek elkészítésében közreműködött a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) – ide sorolja többek között a kényszermunkát, a házasságra kényszerítést és a házi szolgaságot.

A rabszolgaság felszámolását a zászlajára tűző Walk Free szervezet egyik alapítója, Grace Forrest többek között arról beszélt a jelentést ismertető sajtótájékoztatón, hogy ma, a nemzeteken átívelő ellátási láncok korában sokszor a gazdaság normál működésének tekintjük azt, ami pedig kizsákmányolás. Elítélendőként kiemelte azt a gyakorlatot is, amikor egy bevándorló tartózkodását csak addig tartják jogszerűnek, amíg a munkáltatóval kötött szerződése él.

A világ államainak túlnyomó többsége, 136 ország nem szankcionálja a gyerek- és általában a kényszerházasságot – emelte ki.

A Walk Free és az ENSZ  Minden nő, minden gyerek programja közös kampányt indít, hogy cselekvésre sarkalljon szerte a világon a modern rabszolgaság eltörléséért. Ebben többek között az átláthatóság és az elszámoltathatóság növelését kérik a multinacionális cégektől.

„Lányok és asszonyok tömegei esnek kizsákmányolás és kényszermunka áldozatául olyan árucikkek ellátási láncolatában, amelyeket nap mint nap vásárolunk, például a kávé vagy különféle ruhaneműk” – mondta a rabszolgaság eltörléséért harcoló szervezet képviselője az ENSZ-jelentést ismertető sajtótájékoztatón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?