Emberekkel a fedélzetén kerülné meg a Holdat az amerikai űrkapszula

Cape Canaveral |

<p>Már első útján emberekkel a fedélzetén kerülné meg a Holdat az új amerikai kormány kívánságára a kifejlesztés alatt álló Orion amerikai űrkapszula, amelyet minden korábbinál nagyobb teljesítményű rakétával bocsátanának fel, az eredeti tervek szerint elsőként 2018 végén és legénység nélkül.</p>

Mint az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a hétvégén bejelentette, Donald Trump elnök arra kérte az ügynökséget, vizsgálja meg, lehetséges-e űrhajósok részvételével megtenni már az első tesztrepülést. 

Az Oriont és a Space Launch System (SLS) nevű óriásrakétát arra szánják, hogy a 2020-es években emberes missziót küldjenek egy aszteroidára, a 2030-es években pedig a Marsra. A SLS-rakéta négyszer nagyobb, és jóval erősebb minden eddigi amerikai rakétánál. 

Ha a szakemberek megvalósíthatónak ítélik a korai emberes küldetést, akkor az Orion két asztronautával a fedélzetén keringene 2019 közepe táján a Hold körül nyolc-kilenc napon át, hasonlóan ahhoz, ahogy 1968-ban az Apollo-8 misszió megelőzte az egy évvel későbbi holdraszállást. 

Bill Gerstenmaier, a NASA emberes missziókért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy a kormány nem gyakorol nyomást a szervezetre az emberes küldetés előrehozására, az elnök csupán arra kérte az ügynökséget, hogy vesse össze a többletkockázatot a várható haszonnal. A mérlegelés várhatóan egy hónapot vesz igénybe. 

Az eredeti tervek szerint legkorábban 2021-ben szállíthatna űrhajósokat az Orion, ez lenne a kapszula második missziója. A NASA kutatói azt máris közölték, hogy ha a Trump által kért módosítás miatt több mint egy évet csúszna a tesztrepülés, akkor annak már nem lenne értelme. 

Egy független biztonsági testület, amelyet az Apollo-1 három asztronauta életét követelő, 50 évvel ezelőtti katasztrófája nyomán hívtak életre, figyelmeztette a NASA-t, nyomós ok kell ahhoz, hogy vállalja a többletköltséget, az emberéleteket fenyegető kockázatot és a késedelmeket. 

A Lockheed Martin által kifejlesztett Orion űrkapszula emléktárgyakkal és játékszerekkel a fedélzetén már tett egy demókörutat 2014-ben a Föld körül, majd a Csendes-óceánba zuhant.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?