Eltünteti a pattanásokat a marihuána

Eltünteti a pattanásokat a marihuána

<p>A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában az MTA Lendület programjának kutatói a Debreceni Egyetemen - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szombaton az MTI-t. Kutatási eredményeikről az egyik legrangosabb nemzetközi orvostudományi folyóiratban, a The Journal of Clinical Investigationban számoltak be.</p>

Az MTA közleménye szerint a marihuána egyik tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárták fel. A programban dolgozó kutatók felfedezéseik lehetséges alkalmazásának vizsgálatára - nemzetközi gyógyszergyártó cégek bevonásával - klinikai kísérletek elindítását tervezik.
   

"Az egyik leggyakoribb bőrbetegség, az akné (pattanásosság) kórosan fokozott faggyútermeléssel, gyulladással és a sejtek túlburjánzásával jellemezhető, amit a kannabidiol (CBD) - az általunk azonosított új hatásmechanizmuson keresztül - jelentősen mérsékelt; ezért eredményeink felvetik a CBD terápiás alkalmazhatóságát a kórkép hatékony kezelésében" - idézték Bíró Tamást, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Lendület Sejtélettani Kutatócsoport vezetőjét.
   

Emlékeztettek: biztonságossága és hatékonysága miatt a kannabidiolt már számos megbetegedés - például sclerosis multiplex, gyermekkori epilepsziák, gyulladásos állapotok - tüneteinek kezelésére használják a gyógyászatban. A most közölt eredmények, valamint a folyó kutatások alapján bővülhet a felhasználási kör, egyebek mellett az atópiás ekcéma vagy a pikkelysömör terápiás kezelésével.
   

Az Akadémia azt is felidézte: a Lendület program célja az akadémiai intézményekben és egyetemeken működő kutatócsoportok megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?