Elpusztult az első kínai klónozott borjú

Percekkel világra jötte után elpusztult Kínában az első klónozott borjú. A kínai televízió képes beszámolójában láthatta a hatalmas ország tévénézőinek serege a világraszóló tudományos fegyvertényként beharangozott eseményt.

Percekkel világra jötte után elpusztult Kínában az első klónozott borjú. A kínai televízió képes beszámolójában láthatta a hatalmas ország tévénézőinek serege a világraszóló tudományos fegyvertényként beharangozott eseményt. A keleti Santung tartományban megszületett szegény pára azonban néhány perces levegőért kapkodás után kimúlt. A tudósok most már Vejvej – ez lett volna a csodaborjú neve, illetve ezt viselte is pár percig – tetemével vannak elfoglalva. Felboncolják, hogy megállapítsák korai vesztének okát. Peking nagy gazdasági eredményeket remél az állattenyésztésben a klónozásától. Az emberi klónozást illetően az a hivatalos álláspontja, hogy ellenzi és tiltja az emberi lények klónozását, de messzemenőkig támogatja az emberi szövetek gyógyászati célú klónozását. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?