Először küld afroamerikai asztronautát a Nemzetközi Űrállomásra a NASA

Washington |

<p>Először küld afroamerikai asztronautát a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.</p>

Jeanette Epps fizikus, űrmérnök, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi munkatársa 2018 májusában indul az űrbe Kazahsztánból a Szojuz űrhajó fedélzetén. Hat hónapot tölt majd el a nemzetközi űrállomáson más, többségében orosz asztronautákkal, bár a legénységnek lesz még egy amerikai tagja, Andrew Feustel. 

Epps a New York állambeli Syracuse-ban, a Le Moyne Egyetemen diplomázott fizikusként, majd űrmérnökként szerzett doktorátust a Marylandi Egyetemen. Karrierjét tervezőmérnökként 2002-ben kezdte a Ford Motorsnál, majd hét és fél éven át a CIA-nak dolgozott technikai hírszerző tisztként. 

A NASA 2009 júliusában válogatta be űrhajósprogramjába. Feladatai részét képezi majd a technikai háttér biztosítása azon problémák megoldásában, amelyekkel a Nemzetközi Űrállomás hatfős csapata szembesülhet küldetése során. 

Jeanette Epps kemény kiképzésen vett részt, hogy a misszió tagja lehessen. Részt vett például egy túlélőtréningen a vadonban és megtanult oroszul is, hogy kommunikálni tudjon a csapat többi tagjával. 

A legénységben valószínűleg ő lesz az egyetlen nő, de mint elmondta, ez egyáltalán nem zavarja. "Ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek. Ugyanazt a munkát végzem, mint ők" - mondta, utalva a férfiak uralta szakmákban szerzett tapasztalataira.

A NASA eddigi 321 asztronautájából 16 volt afroamerikai - egyikük az űrügynökség jelenlegi igazgatója, Charles Bolden -, közülük 5 nő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?