Elhunyt a gyermekmentő hős

Varsó. Életének 98. évében Varsóban tegnap elhunyt Irena Sendler, aki a II. világháború idején mintegy 2500 zsidó gyermek életét mentette meg. A Lengyelországban nemzeti hősként számon tartott asszony halálhírét lánya közölte.

Varsó. Életének 98. évében Varsóban tegnap elhunyt Irena Sendler, aki a II. világháború idején mintegy 2500 zsidó gyermek életét mentette meg. A Lengyelországban nemzeti hősként számon tartott asszony halálhírét lánya közölte. Irena Sendler 1942-43-ban a varsói városi szociális osztály tisztviselőjeként a gettóból csempészte ki a gyerekeket, álnévvel látta el őket, és nevelőszülőket keresett nekik, vagy kolostorban élő apácák gondjaira bízta őket.

1940 őszétől már azzal is jelentős kockázatot vállalt, hogy élelmiszerrel, ruhával és gyógyszerrel látta el a varsói gettóba zárt zsidókat, majd 1942-ben csatlakozott a Zegota ellenállási mozgalomhoz. Mintegy 20 fős csoportja a gyerekeket bőröndbe bújtatva, vagy olyan személyek kabátja alá rejtve, akiknek belépési engedélyük volt a gettóba, illetve tűzoltó- és szemeteskocsikban csempészte ki. A nácik 1943 áprilisában felgyújtották a gettót, lakóit pedig megölték vagy haláltáborokba küldték.

Az asszonyt 1943 őszén a náci titkosrendőrség, a Gestapo elfogta. Megkínozták, de ő nem árulta el a gyerekek névsorát. Halálra ítélték, de a csodával határos módon sikerült megszöknie, és nevet változtatva folytatta harcát a megszállók ellen. A háború után jegyzetei alapján megpróbálta felkutatni a gyerekek családtagjait, akik közül azonban a legtöbben életüket vesztették a haláltáborokban. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1965-ben a Világ Igaza kitüntetést ítélte oda Irena Sendlernek, aki a 2007-es Nobel-békedíjra felterjesztett jelöltek között is szerepelt, ám a rangos címet nem kapta meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?