Elhamvasztották egy 90 éve kivégzett sorozatgyilkos fejét

Berlin |

<p>Kilencven évvel a kivégzése után elhamvasztották és eltemették Németországban a hannoveri mészáros néven elhíresült sorozatgyilkos és kannibál fejét, amelyet mindeddig formalinban őriztek a göttingeni egyetemi klinikán.</p>

A homoszexuális Fritz Haarmann legkevesebb 24 fiatal férfit - szexpartnert - ölt meg az első világháború utáni években, áldozatai egy részének testéből evett is. 1924 végén guillotine-nal lenyakazták, formalinban tartósított feje a göttingeni igazságügyi orvostani intézetbe került kutatási célokra. 

Az egyetem megerősítette a Göttinger Tageblatt című lap szombati értesülését, miszerint a sorozatgyilkos földi maradványát még a múlt év tavaszán csendben elhamvasztották és egy meg nem nevezett temetőben elföldelték. 

Az újsághírre reagálva a klinika szóvivője elmondta, hogy korábban többször is kérték az intézetet, a nyilvánosságnak is mutassák be a fejet. Főleg a nácizmus idején uralkodott az a nézet, hogy a bűnözők felismerhetők arcukról, fejformájukról. Emellett egyes tudósok úgy vélték, hogy az agyban el tudják különíteni a jóért és a rosszért felelős területet. 

A törvényszéki orvostani intézet professzora, Klaus-Steffen Saternus szerint azonban a fejnek nem volt tudományos értéke, ezért a preparátumot elzárva tartották, és azt sem engedték meg, hogy fotókat vagy filmet készítsenek róla borzongatási céllal. 

A szóvivő, Stefan Weller elmondta, hogy az evangélikus felekezetű sorozatgyilkos hamvait "méltó körülmények között, az egyházzal egyeztetve" helyezték végső nyugalomra. Az esetleges rokonokat megpróbálták felkutatni, de eredménytelenül.

H - a hannoveri gyilkos (Der Totmacher) címmel 1995-ben, Götz George főszereplésével film is feldolgozta a hannoveri mészáros történetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?