Elhaladt bolygónk mellett a "Föld-súroló" aszteroida

Los Angeles |

<p>A vártnál valamivel nagyobb távolságra, 325 ezer kilométerre haladt el a Föld mellett 2005 YU55 katalógusjelű kisbolygó közép-európai idő szerint szerda hajnalban; ekkora aszteroida több mint három évtizede nem közelítette meg bolygónkat.</p>

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei előzőleg úgy számolták, hogy a kisbolygó 324 600 kilométerre közelíti meg a Földet, ám végül ennél valamivel nagyobb, 325 088 kilométeres távolságban haladt el bolygónk mellett, közép-európai idő szerint szerdán 0 óra 28 perckor.

Az aszteroida, amelyet 2005. december 28-án fedezték fel, 400 méteres, akkora, mint egy repülőgép-anyahajó. Rendszeresen visszatér a Föld közelébe, de az idei találkozáskor került az elmúlt 200 év során a legkisebb távolságra. Közelebb volt a Földhöz, mint a Hold, ez utóbbi ugyanis 384 633 kilométeres távolságban kering bolygónk körül.

A professzionális és amatőr csillagászok világszerte készültek a ritka jelenség megfigyelésére, hiszen hasonló méretű égi objektum legutóbb 1976-ban közelítette ennyire meg a Földet, a következőre pedig 2028-ig kell várni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?